Infostart.hu
eur:
365.06
usd:
324.21
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

"Liliputi élő panoptikum" maradhat a magyar hadsereg

Az MSZP szerint elkerülhetetlen volt a büdzsé módosítása, az SZDSZ viszont úgy véli, hogy a tervezet nem támogatható. A 2009-es költségvetési javaslat vitájában a Fidesz az önkormányzatokat, az MDF a jövőt, a KDNP pedig a magyar haderőt féltette.

A jövő évi költségvetés bevételeit 8.270 milliárd forintban, kiadásait több mint 8.930 milliárd forintban, hiányát pedig több mint 660 milliárd forintban határozza meg a Pénzügyminisztérium által benyújtott módosító javaslat.

A tervezetről tartott országgyűlési vitán a szocialista Kovács Tibor azt hangsúlyozta, hogy a kormány időben hozta meg a válsággal szembeni intézkedéseket, a költségvetési törvényjavaslat módosításai pedig elkerülhetetlenek voltak.

A Fideszes Tilki Attila úgy vélte: a tervezet alapjaiban rengeti meg az önkormányzati rendszert, hiszen 2008-hoz képest mintegy 150 milliárd forintot vonnak el a területtől, a kisebb települések állami támogatása pedig 6-8 évvel ezelőtt szintre esik vissza.

A szabad demokrata Bőhm András közölte: pártja és saját véleménye szerint a költségvetés jelenlegi formájában nem támogatható. Hozzátette: a büdzsé támogatásához "parlamenti taktikákkal, mindenféle módszerekkel néhány elkóborló szavazatot meg lehet szerezni", és akkor egy olyan költségvetés születik majd, ami átmenetileg segít a bajokon, de semmit nem változtat a struktúrákon. A politikus reformokat hiányoló megjegyzésére Keller László, a Pénzügyminisztérium államtitkára azt mondta: a költségvetés nem képes arra, hogy reformlépéseket fogalmazzon meg.

Az MDF-es Hock Zoltán úgy fogalmazott: a javaslat csak egy "perc-költségvetés", és a jövőre nem kínál megoldást. A KDNP-s Simicskó István azt emelte ki, hogy "liliputi élő panoptikummá" silányította a magyar hadsereget a kormány, hiszen a magyar szárazföldi haderő mindössze két dandárból, 8.200 főből áll, és csak békehadrendje van, tartalékosok nincsenek.

Keller László válaszában arra hívta fel képviselőtársa figyelmét, hogy a költségvetés honvédelmi fejezetét a parlament illetékes bizottságának ellenzéki elnöke is megértéssel fogadta.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×