Infostart.hu
eur:
365.06
usd:
324.21
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Nem lesz kevesebb játék a karácsonyfa alatt

Van annyi vásárló a játékboltokban, mint tavaly ilyenkor, de az emberek olcsóbb termékeket tesznek a kosarukba - írja a Népszabadság. Bár a karácsonyi bevásárlási roham nálunk általában november közepén kezdődik, az már most látszik, hogy a vevők jóval óvatosabbak - állítják játékkereskedők.

Az ágazat szereplői annak is örülnének, ha a tavalyi forgalmat le tudnák bonyolítani. A vevők nem kevesebb játékot szánnak a karácsonyfa alá, hanem inkább a jó minőségű, de olcsóbb termékeket keresik majd.

Új megvilágításba helyezi a kormányzati önmérsékletet - azaz, hogy Gyurcsány Ferenc egy rendeletmódosítással a válságra tekintettel jelentősen csökkentette az év végi jutalomkeretet - az a tény, hogy a jutalmazásra költött pénz a tavalyihoz képest alig mérséklődik. A Magyar Nemzet számításai szerint tavaly 3,5 milliárd forintot fordított erre a kabinet, idén pedig körülbelül kétmilliárdot. A csökkentés tehát mindössze 1,5 milliárd forint.

Szűk két és fél év alatt összesen 1 milliárd 263 millió forintot fizetett ki a BKV 53 különböző tanácsadó cégnek, tudta meg az Index. A legtöbb pénzt a Cemi Kft.-nek fizették üzleti tanácsadásért, összesen 283,6 millió forintot. A részben üzleti titoknak minősített jelentést múlt heti ülésén levette a napirendről a fővárosi közgyűlés, az anyag viszont eldugva, de megtalálható a BKV honlapján.

Miközben a bankok egymásra licitálnak a magasabbnál magasabb betétkamatokkal, egyre kevesebb új befektetési alappal találkozhatnak az ügyfelek a piacon - írja a Világgazdaság. Októberben a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete mindössze két új befektetési alap nyilvános ajánlattételét engedélyezte, több nagy alapkezelőnél nem lehet új termékeket jegyezni. Ez nem véletlen: az alapkezelők egyre nehezebben bírják a versenyt az immár 13 százalék fölötti kamatot ígérő bankbetétekkel, amelyekre ráadásul teljes körű garanciát vállal az állam.

Egyelőre nem tudni, miként alakulnak Magyarországon a vállalati adományozások, illetve szponzorációk a gazdasági válság idején. A Napi Gazdaság által megkérdezett cégek, szervezetek közül sokan arról számoltak be, hogy a korábbi évek hasonló időszakaival ellentétben még nincs döntés a jövő évi jótékonykodási keretekről. Az ehhez kapcsolódó adókedvezmény a büdzsé legújabb verziója szerint megmarad, így ettől akár folytatódhat az eddigi trend, hogy évről-évre nő az adományozási keret.

Ismét itt a kötelező váltási időszak, sok százezer autós keres a jelenleginél olcsóbb kötelező biztosítást magának 2009-re - írja a penzcentrum.hu. A MÁV Biztosító Egyesület idei összeomlásából azonban talán már sokan levonják azt a tanulságot, hogy a kötelezőnél sem csak az ár számít, nem árt, ha biztosítónk stabil pénzügyi hátteret is fel tud mutatni. A pénzügyi portál tanácsokat kínál arra, hogy mi alapján válasszunk kötelező biztosítót.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×