Infostart.hu
eur:
365.06
usd:
324.21
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Képriport Farkas Károly elfogásáról

Vecsésen elfogták a rendőrök Farkas Károlyt, akit hétfőn - testvérével, az olimpiai bajnok Farkas Péterrel együtt - kábítószerrel való visszaélés miatt elítéltek, de az ítélethirdetés közben elhagyták a bíróság épületét. A rendőrség megerősítette az InfoRádió értesülését.

Farkas Péter első fokon öt év fegyházat, testvére, Farkas Károly hét év fegyházat kapott. Az ítélethirdetés közben Farkas Károly

rosszullétre hivatkozva szünetet kért, de már nem ment vissza a tárgyalóba.

A bíróság órákkal később újabb szünetet tartott, ami után azonban már Farkas Péter sem jelent meg.

A tárgyaló előtt ülő rendőrök az ítélet elhangzásáig azért nem akadályozhatták meg a két férfi távozását, mert azok szabadlábon védekeztek.

A történtek után Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter vizsgálatot kezdeményezett az ügyben, és az Országos Igazságszolgáltatási Tanácstól, valamint az ügyvédi kamarától kért javaslatokat annak érdekében, hogy a súlyos bűncselekményt elkövetők ne vonhassák ki magukat az igazságszolgáltatás és a büntetések végrehajtása alól.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×