Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 16. vasárnap Ábrahám

Lados: Gyurcsányt és Szijjártót is bele akarta keverni az ügybe Zuschlag

Kecskeméten folytatódott a Zuschlag-per másodrendű vádlottjának meghallgatása a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon.

Lados István azt mondta: Zuschlag János különböző módszerekkel megpróbálta elérni, hogy a pályázatok készítése idején az akkor még a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztériumot vezető Gyurcsány Ferencet és Szijjártó Pétert, a Fidesz politikusát is keverjék bele az ügybe. Zuschlag János arra utasította Ocsovai Tamást, aki korábban az ifjúsági és sportminisztérium helyettes államtitkára volt, hogy vallomásából az derüljön ki: az ügy az nem Zuschlag-ügy, hanem a politikai rendszer működésére jellemző, bevett módszer - tette hozzá.

Az ügyészség bűnszervezet tagjaként, különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás és más bűncselekmények elkövetésével vádolja a tavaly szeptember 21-e óta előzetes letartóztatásban lévo Zuschlag Jánost és 15 társát. Az érintettek a vádirat szerint 75 millió forint állami támogatás jogosulatlan megszerzésében működtek közre.

Címlapról ajánljuk
Elkészült a katasztrófavédelem videója a busztragédiáról
szívszorító

Elkészült a katasztrófavédelem videója a busztragédiáról

A vasárnap hajnali, 12 halálos áldozatot követelő buszbaleset helyszínén a hivatásos tűzoltók, a mentőszolgálat és civil szakemberek összehangolt munkájára volt szükség a roncsok alatt rekedt utasok kiszabadításához – derül ki a katasztrófavédelem által közzétett összefoglalóból.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×