Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 16. vasárnap Ábrahám

Életbiztosítási csalássorozatot leplezett le a Nemzeti Nyomozó Iroda

Életbiztosítási csalássorozatot leplezett le a Nemzeti Nyomozó Iroda; tíz eset miatt 16 gyanúsított ellen indult eljárás. Deme Tamás őrnagy elmondta: az elkövetők kilenc ügyben több mint 180 millió forintos kárt okoztak, egy másik esetben pedig 20 millió forintot próbáltak megszerezni.

Az eljárás egy biztosító feljelentése alapján indult júniusban. Abban az ügyben a férj kötött tavaly májusban 20 milliós életbiztosítást, majd az idén a feleség bejelentette, hogy a férfi balesetben meghalt. Ezt hamis boncjegyzőkönyvekkel és határozatokkal próbálta igazolni.

A rendőrség a nyomozás megindítása után nem sokkal élve megtalálta a férjet.

A biztosító ügyfélkörében összesen hét gyanús halálesetet tártak fel, amelyek közül négy esetben a biztosítást a társaság egyik volt üzletkötője kötötte. Egy másik cégnél további három életbiztosítási csalást derítettek fel.

Címlapról ajánljuk
Tömegszerencsétlenség az M3-ason, sokan meghaltak a buszbalesetben
cikkünk frissül

Tömegszerencsétlenség az M3-ason, sokan meghaltak a buszbalesetben

Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×