Infostart.hu
eur:
364.31
usd:
325.53
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles

Nehezen engedték be, de megtapsolták a kizárt Almássyt

Először nem akarták regisztrálni, de aztán mégis bemehetett az MDF országos gyűlésére a pártból kizárt korábbi elnökjelölt, Almássy Kornél, akit többen tapssal fogadtak. A párt fővárosi alelnöke szerint legalább hét küldött nem vehette fel a mandátumát. Dávid Ibolya pártelnök az MDF erejéről, tisztességéről és szükségességéről beszélt.

Korábban úgy nézett ki, hogy ezúttal izgalmas lesz az MDF elnökválasztása, két héttel ezelőtt azonban - a megfigyelési botrány kirobbanását követően - visszalépett Almássy Kornél, Dávid Ibolya legesélyesebb kihívója, majd nyomában a többi elnökjelölt is.

A párt szombati választmányának ülésére először be sem akarták engedni a hungexpós csarnokba a frakcióból és a pártból pénteken kizárt Almássy Kornélt, akit taps fogadott a teremben.

Sem az ő, sem a budapesti választmány vele együtt érkező tagjainak mandátumát nem igazolták, így csak vendégként lehetnek jelen a gyűlésen. Huber Szebasztián, a budapesti alelnök azt panaszolta, hogy pénteken hiába delegálta a tanácskozásra hat tagját a budapesti választmány, a helyszínen nem igazolták mandátumukat, és ugyanígy járt az Ifjúsági Demokrata Fórum alelnöke is.

"Sokak útjában"

A színpadon Boross Péter volt miniszterelnök arról beszélt, hogy az MDF-re soha nem volt még ekkora szükség, mint most. A politikus szerint bármikor sor kerülhet az előrehozott választásokra, ezért a pártnak ismert, fajsúlyos vezetőre van szüksége, vagyis kiállt Dávid Ibolya mellett.

Boross Péter után következett Dávid Ibolya, aki elégedetten megállapította, hogy az MDF megerősödve került ki a pártot ért támadásokból, hozzátéve: a MDF tisztessége a jövőben is sokak útjába fog állni.

"Innen üzenem a politikai alvilágnak, hogy nem félek, és az MDF sem fél, minket nem lehet ledarálni, sem Gyurcsányt, sem Orbánt nem fogjuk hatalomra segíteni" - ismételte meg a 2006-os választások előtti szlogent Dávid Ibolya.

Az MDF első embere arra kérte a megyei elnököket, hogy dolgozzanak ki egy, a párt belső megújhodását segítő programját.

Dávid Ibolya beszámolóját 4 ellenszavazat és 5 tartózkodás mellett fogadta el a küldöttgyűlés.

A felszólalás után a nyilvánosság kizárásával folytatódott a gyűlés. Az elnökválasztás délután várható, az egyetlen jelölt Dávid Ibolya.

Hanganyag: Litauszky Balázs

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×