Infostart.hu
eur:
364.31
usd:
325.53
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles

Kizárta az MDF Almássy Kornélt

A Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja egyhangú szavazással pénteken kizárta soraiból Almássy Kornélt - közölte Herényi Károly frakcióvezető. A frakcióból kizárás a párt alapszabálya szerint a pártból való kizárást is jelenti.

Herényi Károly közleményében hangsúlyozta: Almássy Kornél politikája az elmúlt időszakban teljességgel vállalhatatlan. "Az emberi összeomlás még érthető lenne, politikai viselkedése azonban egy konzervatív párt számára elfogadhatatlan" - tette hozzá.

A frakcióvezető szerint Almássy Kornél "irreális és elképesztő történeteivel olyan helyzetbe hozta a frakciót és a pártot, hogy a frakció és az elnökség is döntésre kényszerült: elválnak útjaink".

A kizárás előzménye, hogy Almássy Kornél csütörtökön sajtótájékoztatót tartott visszalépésének okairól. Közölte, hogy feleségét és az MDF mellette álló tagjait is többször megfenyegették, mielőtt úgy döntött, visszalép az elnökjelöltségtől.

A politikus szeptember 12-én lépett vissza az elnökjelöltségtől. A politikus biztonsági őrökkel érkezett csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóra, amelyen nyilatkozatot olvasott fel. Ebben hangsúlyozta: az őt ért fenyegetések mögött "a hatalom, a titkosszolgálat sejlett fel, új értelmet adva, sokkal fenyegetőbbé téve a korábbi eseményeket is".

Almássy Kornél több ügyet is az Nemzetbiztonsági Hivatallal (NBH) hozott kapcsolatba, például azt, hogy - mint mondta - Balla Györgynél, az MDF Somogy megyei elnökénél megjelent egy fegyveres, kommandós egyenruhát viselő, NBH-s jelvénnyel rendelkező férfi.

Szilvásy György, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter pénteken közölte: a Nemzetbiztonsági Hivatal vizsgálja, tegyen-e feljelentést az Almássy Kornél által elmondottakkal kapcsolatban.

A polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter azt állítja, hogy nem tőlük és nem a Nemzetbiztonsági Hivataltól került Dávid Ibolya MDF elnökhöz egy vélhetően lehallgatott telefonbeszélgetés hanganyaga. Szilvásy György szerint abban az időben már a rendőrség is rendelkezhetett az üggyel összefüggő, ilyen jellegű dokumentumokkal.

Közben Almássy Kornél úgy nyilatkozott: törvénytelennek és ezáltal semmisnek tekinti kizárását, mivel szerinte az ügyben az országos választmány jogosult dönteni.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×