Infostart.hu
eur:
364.17
usd:
325.09
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles

Egyedi azonosítót kapnak az élelmiszerek

A nagy értékű élelmiszerek is hamarosan egyedi azonosítót kapnak, az utóbbi időben ugyanis egyre több ilyen terméket hamisítottak. A többi mellett táplálék-kiegészítőket és gyógyszereket hamisítanak.

Az Új Rend és Szabadság Program kormánybiztosa azt mondta, hogy mintegy 5,5 százaléknyi hamisított táplálék-kiegészítő kerül forgalomba, főként az interneten. Megemlítette, hogy eddig három nagy razziát tartottak az érintett hatóságok az élelmiszer- és gyógyszerpiacon, de további ellenőrzéseket is sürgetett.

Közlése szerint az egyedi azonosítók felhelyezése - terméktől függően - 15-280 forint közötti összeget jelentene, míg a leolvasó mindössze 18 ezer forint többletkiadással terhelné az eladókat. Megemlítette, ilyen termékeket több uniós tagországban is rendszeresítettek.

Kondorosi Ferenc szólt arról is, hogy 13 éve készül az új büntető törvénykönyv, de legalább 3-4 év, mire hatályba léphet, ezért olyan jogszabályi hátteret kell alkotni, amely gátat vet az élelmiszerek feketegazdaságnak.

A rendőrség igazgatási központjában tartott konferencián az ország különböző kapitányságairól érkezett bűnügyi állomány tagjai előtt a szocialista politikus azt mondta: olyan egységes adatbázison alapuló "feketelista" létrehozására van szükség, amely kapcsolódik a nyolc együttműködő hatósághoz, így az adó-, a fogyasztóvédelmi- és vámügyekben is összehangoltabb akciókat tudnak érvényesíteni. Amint az Országgyűlés megválasztja az adatvédelmi biztost, kérni fogja ehhez a segítségét - tette hozzá.

Kondorosi Ferenc közölte azt is: az élelmiszer-bűncselekményekben a bírósági perek túl sokáig húzódnak, ezért felajánlották, a rendőrségi szakértők képzéseket tartanak a témában még tapasztalatlan bíráknak.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Vizespalack nélkül tilos kutyát sétáltatni – I. kerületi részletek

Vizespalack nélkül tilos kutyát sétáltatni – I. kerületi részletek

Budapest I. kerületében változnak a közösségi együttélés szabályai: a kutyát sétáltató gazdáknak ezentúl az ürülék felszedésére alkalmas eszközt és a kutyavizelet feltakarításához, hígításához elegendő vizet is maguknál kell tartaniuk. A részletekről Böröcz László polgármestert kérdezte az InfoRádió.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

A 2022-ben indított teljes körű invázió kezdete óta idén októberben szenvedte el a legnagyobb havi veszteségét az orosz hadsereg az ukrán vezérkar jelentése szerint. Az ukrán védők emellett több területet szabadítottak fel a hónapban, mint amennyit a támadóknak sikerült elfoglalniuk - számolt be a Kyiv Independent. Vlagyimir Putyin a háború folytatásával maga teremti meg egy ellene irányuló puccs feltételeit, de az orosz ellenzék elnyomása és az elit titkosszolgálati ellenőrzése egyelőre megnehezíti a szervezkedést – mondta Ilja Jasin a francia L’Expressnek. A Németországban élő orosz ellenzéki politikus szerint a Kreml vezetője nem pusztán Ukrajna leigázására törekszik, hanem a nemzetközi rendet is át akarja alakítani, ezért egyelőre a háború további eszkalációjára kell készülni. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×