Infostart.hu
eur:
364.17
usd:
325.09
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles

Az MSZP megfontolja a költségvetési plafon tervét

Hajlandó megfontolni a költségvetési maximumra vonatkozó szabad demokrata javaslatot az MSZP, miután megismerte a törvénytervezet részleteit. Ezt a liberális pártelnök közölte az SZDSZ és a szocialisták újabb egyeztetése után.

Fodor Gábor azt mondta: a megbeszélésen arra kérték a kormányt, hogy még határozottabb lépéseket tegyen a költségvetési hiány mérséklésére.

Hozzátette: elmondták, hogy a liberálisok számára ebben a formában nem elfogadhatóak a beterjesztett adótörvények és beszéltek a nyugdíjrendszerről is.

A politikus megerősítette: a liberális pártnak nincs visszaútja a Gyurcsány Ferenc vezette kormányba, de értelmes kérdésekben készek együttműködni.

Nyitottan várja az MSZP az SZDSZ költségvetési plafon meghatározásról szóló törvényjavaslatát - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. A kormányfő elmondta: a pártvezetők helyett az egyeztetés ezt követően parlamenti keretek, frakció, szakértők között folyik majd a konkrét előterjesztésekről.

"Amit el lehetett érni, azt elértük, nem pártpolitikáról tárgyalunk, hanem konkrét, fontos, az embereket érintő kérdésekről" - jelentette ki a miniszterelnök. Szerinte most már a részletekre kell válaszolni, mert az átfogó, nagy politikai kérdésekben "nagyjából létrejött a közös megértés állapota".

Címlapról ajánljuk
Vizespalack nélkül tilos kutyát sétáltatni – I. kerületi részletek

Vizespalack nélkül tilos kutyát sétáltatni – I. kerületi részletek

Budapest I. kerületében változnak a közösségi együttélés szabályai: a kutyát sétáltató gazdáknak ezentúl az ürülék felszedésére alkalmas eszközt és a kutyavizelet feltakarításához, hígításához elegendő vizet is maguknál kell tartaniuk. A részletekről Böröcz László polgármestert kérdezte az InfoRádió.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

A 2022-ben indított teljes körű invázió kezdete óta idén októberben szenvedte el a legnagyobb havi veszteségét az orosz hadsereg az ukrán vezérkar jelentése szerint. Az ukrán védők emellett több területet szabadítottak fel a hónapban, mint amennyit a támadóknak sikerült elfoglalniuk - számolt be a Kyiv Independent. Vlagyimir Putyin a háború folytatásával maga teremti meg egy ellene irányuló puccs feltételeit, de az orosz ellenzék elnyomása és az elit titkosszolgálati ellenőrzése egyelőre megnehezíti a szervezkedést – mondta Ilja Jasin a francia L’Expressnek. A Németországban élő orosz ellenzéki politikus szerint a Kreml vezetője nem pusztán Ukrajna leigázására törekszik, hanem a nemzetközi rendet is át akarja alakítani, ezért egyelőre a háború további eszkalációjára kell készülni. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×