Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Szociális Chartát indított útjára Szabó Máté és Vecsei Miklós

zociális chartát indított útjára Szabó Máté általános ombudsman és Vecsei Miklós, a Hajléktalanokért Közalapítvány Kuratóriumának elnöke hétfőn; a hajléktalanokkal foglalkozó, konkrét helyzetek megoldását segítő, az "Emberi méltóság - Korlátok nélkül" alcímet viselő elvi nyilatkozatot Budapesten, a Szobi utcai hajléktalanszállón írták alá.

"Az aláírók rögzítik azokat az alapelveket, amelyek meghatározzák a konkrét cselekedetek kereteit. Kizárólag a szakembereken és a politikusokon múlik, hogy mennyire tudják az elfogadott alapelveket és a gyakorlatot egymással összhangba hozni. Ez a feladat valamennyi - a döntés-előkészítésben és a végrehajtásban dolgozó - szakember számára is" - áll a dokumentumban.

Az alapelvek között szerepel: a helyi szociálpolitika gyakorlati alapelveként fogalmazható meg, hogy az ellátás középpontjában a szociális segítségre szoruló polgár áll; a helyi szociálpolitikai feladata a kirívó esélyegyenlőtlenségek mérséklése, az ebből adódó társadalmi feszültségek csökkentése; a közszereplők felelőssége, hogy megakadályozzák a település társadalmának szétszakadását.

"Az utcán +létező+, ennél fogva de facto életveszélyben lévő ember alapvető jogai nem szűnnek meg az otthontalanná válással. A +törvényen kívüliség+ nem jelent egyúttal alapjogvesztést" - zárul a charta.

Vecsei Miklós azt mondta, az szeretnék üzenni a chartával, hogy "a törvényeken túl is van élet, (...) nem lehet mindent törvények közé szorítani, az egész életnek kéne az emberről szólni".

Szeretnék, hogy minél többen csatlakozzanak a chartához, amelynek egy bővített változatát megküldik az önkormányzatoknak - közölte.

A volt hajléktalanügyi miniszteri biztos szólt arról is, hogy a hétvégén átadták a Szociális és Munkaügyi Minisztériumnak a Merre tovább? Egy nemzeti hajléktalanügyi stratégia lehetséges keretei című szakértői javaslatot.

A javaslattal a cél a hajléktalanság kialakulását megelőző, és a kialakult hajléktalanság felszámolása irányába ható lakhatási támogatási rendszer megvalósítása.

A kormányzati felkérésre készült javaslatnak három stratégiai területe van: javaslatot tesznek a lakáshoz jutás és a lakás megtartását segítő rendszer kialakítására, a segítő eszközök bővítésére, a hajléktalanellátás napjainkra kialakított rendszerének átalakítására. Végül javaslatot tesznek a fedél nélkül alvók és napjaikat a közterületen élők számának csökkentésére a "Nyitás az utcára" programmal. E programban szerepel " a pozitív zéró tolerancia" bevezetése, amely arra vonatkozik: melyek azok a körülmények, amelyek az utcán alvók életét oly módon veszélyeztetik, hogy fennállásukkor nem lehet őket tovább az utcán hagyni.

Vecsei Miklós megjegyezte, a javaslatban "megléphető feladatokat" tárnak a kormány elé.

Szabó Máté azt mondta, hogy a javaslat és charta egy szélesebb szociális hálót, egy szövetségesi rendszert próbál az ügy mögé állítani.

A közreadott sajtóanyagban az olvasható: "A kormány elköteleződését a középtávú stratégia elfogadása fejezi ki, az önkormányzatok elköteleződését a Szociális Charta".

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Amikor Japán jent vesz, veszélyes ügyletet számol fel

Amikor Japán jent vesz, veszélyes ügyletet számol fel

Az amerikai pénzügyminiszter, Scott Bessent hozzá van szokva a jegybankok elleni vakmerő fogadásokhoz. Korábban a Soros Fund Managementnél dolgozott – annál a fedezeti alapnál (hedge fund), amely az 1992-es fontválság idején arról vált híressé, hogy „bedöntötte” a Bank of Englandet. Július végén azonban Bessent az ellenkező irányba fogadott: egy jegybank oldalára állt annak devizája védelmében. Hozzányúlt az Egyesült Államok devizatartalékaihoz, hogy segítse a Bank of Japant (BoJ) a jenvásárlásban, miután a japán deviza 1986 óta először gyengült a dollárral szemben a 163-as szint fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×