Infostart.hu
eur:
377.61
usd:
323.71
bux:
0
2026. április 9. csütörtök Erhard

Nem ellenőrzik szigorúbban az elsősegélydobozt az autókban

A közhiedelemmel ellentétben nem rendelte el a rendőrség az autókban kötelező elsősegélydoboz fokozott ellenőrzését - mondta az InfoRádiónak az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője.

Az InfoRádió több hallgatója is jelezte, hogy az autókban rendőrök gyakran és szigorúbban ellenőrzik az elsősegélynyújtó dobozt, sőt annak szavatossági idejének lejárta miatt a hatóság 30 ezer forintra büntet. A szigorítás hírére állítólag több boltban már nem lehet kapni a kötelező felszerelést.

Az InfoRádiónak nyilatkozó szakértő azonban elmondta: nem történt jogszabály-változtatás. A rendőrök korábban is ellenőrizték az elsősegélydobozt, de most semmilyen utasítás nem érkezett az ellenőrzések szigorítására - hangsúlyozta Jámbor István.

Az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője elmondta: a jogszabály értelmében a helyszíni büntetés felső határa 20 ezer, szabálysértési eljárás esetében pedig 30 ezer forint. Jámbor István azonban kételkedik abban, hogy az elsősegélydoboz miatt 30 ezer forintos büntetést szabnának ki kollégái, hiszen ekkora összeggel a közlekedés biztonságára nagyobb veszélyt jelentő tilos jelzésen való áthaladást büntetik.

A témával bővebben a kedd este nyolc órakor kezdődő 112 című baj - és bűnmegelőzési műsor foglalkozik.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor: Európa nehezen érti meg a Trump-féle amerikai logikát az iráni konfliktusban

Csizmazia Gábor: Európa nehezen érti meg a Trump-féle amerikai logikát az iráni konfliktusban

Az amerikai elnök az elmúlt napokban egyszerre próbált retorikai nyomást helyezni az iráni rezsimre és közben megnyugtatni az amerikai piacokat. Az európai vezetőknek ugyanakkor még nem sikerült kiismerniük a Trump-féle amerikai adminisztrációt – erről beszélt az InfoRádióban Csizmazia Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa.

Lecserélték Szoboszlait, kétgólos hátrányba került Párizsban a Liverpool: 2-0

A két keddi idegenbeli győzelem után meglepetésre a Barcelona is két góllal kikapott otthon az Atletico ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. Szoboszlai Dominikék nem voltak boldogok, amiért az ellenfelük, a PSG volt az egyetlen pályaválasztó csapat a BL-negyeddöntők első körében, amely hazai pályán győzni tudott. A Liverpool végig alárendelt szerepet játszott, Szoboszlait és Kerkezt is lecserélték. A visszavágók jövő kedden lesznek.
inforadio
ARÉNA
2026.04.09. csütörtök, 18:00
Böcskei Balázs politológus, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×