Infostart.hu
eur:
363.35
usd:
314.61
bux:
148632.55
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Elhunyt Halda Alíz

Elhunyt Halda Alíz, az SZDSZ alapító tagja. Halda Alíz, aki 1991 és 1998 között volt az SZDSZ parlamenti képviseloje, 80 évet élt.

Halda Alíz szegény felvidéki családban született, szüleit korán elvesztette. 1945-től élt Budapesten, kezdetben gépíróként, szövőnőként, csomagolóként dolgozott.

1946 és 1949 között a Színművészeti Akadémia hallgatója, és ezzel egy időben a Népi Kollégiumok Országos Szövetségének tagja volt. 1947-től 1956-ig a Magyar Kommunista Párt, illetve a Magyar Dolgozók Pártja tagja.

1949-1950-ben a Nemzeti Színház könyvtárosaként dolgozott. 1950-től 1955-ig, valamint 1956 szeptemberétől 1957 márciusáig a Magyar Rádió irodalmi osztályának szerkesztőjeként tevékenykedett.

Első férjétől, Fekete Sándor újságírótól 1952-ben vált el. 1953 és 1958 között elvégezte az ELTE magyar szakát. Az 1956-os forradalom idején már Gimes Miklósnak, a Szabad Nép újságírójának menyasszonya volt. Gimes Miklós a Nagy Imre körül szerveződő ellenzéki értelmiségi kör tagjaként részt vett a forradalomban, október 23. után a Magyar Szabadság című napilap szerkesztője lett.

A forradalom leverése után, 1956. december 5-én letartóztatták és 1958. június 16-án a Nagy Imre-per harmadrendű vádlottjaként kivégezték. Halda Alíz ezután jórészt alkalmi munkákból élt, 1962-től 1983-ig, nyugdíjazásáig a Fényes Elek Szakközépiskola Leánykollégiumának igazgatója volt.

A hetvenes évek végétől segítette a részben ötvenhatos elítéltekből szerveződött demokratikus ellenzék munkáját, amelyben a rendszerváltásig részt vett. 1988 és 1990 között a Történelmi Igazságtétel Bizottság vezetőségi tagja lett, majd részt vett Nagy Imre és mártírtársai, köztük Gimes Miklós újratemetésének szervezésében.

A Szabad Kezdeményezések Hálózata, majd 1988-ban az Szabad Demokraták Szövetsége alapító tagja, 1991-től 1998-ig országgyűlési képviselő volt. 1999-től 2006-ig az SZDSZ. XII. kerületi Szervezetének elnöke és a párt Országos Tanácsának tagja volt.

1996-ban Nagy Imre-emlékplakettel jutalmazták. 2002-ben megjelent, Magánügy című könyvében elsősorban Gimes Miklóshoz fűződő viszonyáról ír. Megrendítő hangon számol be arról, hogyan érintette a forradalom és a megtorlás kettejük kapcsolatát, valamint számos adalékkal szolgál a hatalmi rendszer működésének hátteréről.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Államfőválasztás, távozó legfőbb ügyész, Magyar Péter beszéde: sűrű napok előtt áll az Országgyűlés

Államfőválasztás, távozó legfőbb ügyész, Magyar Péter beszéde: sűrű napok előtt áll az Országgyűlés

Hétfőn és kedden kétnapos rendkívüli ülést tart az Országgyűlés. Hétfőn 13 órától Magyar Péter napirend előtti felszólalása nyitja a sűrű hetet, tárgyalnak az áfáról, a köznevelési törvényről, a szakképzésről és az agrárkamaráról is. Kedden megválasztják az új köztársasági elnököt, aki esküt tesz és beszédet is mond. A Tisza-frakció Baka Andrást jelöli, így várhatóan ő lesz az új államfő.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
A barbárság korszakának vége lehet Magyarországon

A barbárság korszakának vége lehet Magyarországon

John Stuart Mill már 1848-ban a „barbárság” maradványának tartotta a nemzeti valutákat, és a magyar gazdaságtörténet lassan őt igazolja. Az elmúlt évtizedek bebizonyították, hogy Magyarország nem tudott élni az önálló valutával, a független monetáris politika sokszor nem megvédett minket, hanem elmélyítette a válságokat. Ma, amikor egy új gazdaságpolitikai irány alapján megnyílt az út az euró felé, az EU-párti fordulat és a csatlakozási szándék a legfőbb geopolitikai horgonyunkká lépett elő. Az optimális valutaövezetek elmélete azonban rámutat a folyamat kockázataira is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×