Infostart.hu
eur:
364.71
usd:
319.81
bux:
151351.05
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Jelentősen növelné a fizetéseket az egészségügyi miniszter

Az Egészségügyi Minisztérium csupán egyes részeit vonná vissza az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvénynek - mondta a tárcavezető az InfoRádió Aréna című műsorában. Székely Tamás szólt arról is, hogy jelentősen emelni kell az ápolók fizetését.

Az új egészségügyi miniszter emlékeztetett arra, hogy a pénztártörvény három fő részből áll, az első fogalmakat definiál, a másodikban szerepel más jogszabályok módosítása, a harmadik a pénztárak alapításának részletszabályait tartalmazta.

Az első és a harmadik részét vonjuk vissza, a középső szakaszt - amely öt másik törvényt érint - változatlanul meghagyjuk, mert az ebben foglaltak beépültek más jogszabályokba - jelentette ki Székely Tamás, hozzátéve: nagyon lényeges, hogy ezek hatályban maradjanak, különben szabályozási lyukak keletkeznének.

A tárcavezető szerint ezt várhatóan két héten belül elfogadja a parlament. Az őszre tervezett további módosítás az egészségügyi kapacitásokat érinti, amire azért van szükség, mert a jelenlegi keretekbe nem lehet beilleszteni például egy új járóbeteg-szolgáltatót - tette hozzá.

Béremelés

Az elmúlt napok egyik legfontosabb témájával, az ápolói szakma helyzetével összefüggésben a miniszter hangsúlyozta: ápolók, szakdolgozók nélkül az egészségügy nem tud működni, ezért a jelenleg a pályán lévőket meg kell tartani, valamint kedvet kell csinálni ahhoz, hogy elegen válasszák ezt a szakmát. Ehhez társadalmi presztízsre és pénzre is szükség van - fűzte hozzá.

Székely Tamás szólt arról is, hogy igyekeznek forrást biztosítani az érezhető béremelésre a jövő évi költségvetésben.

A tárcavezető úgy fogalmazott: azt szeretné, ha az ápolók keresetnövekedése több éven keresztül körülbelül 5 százalékponttal meghaladná a bérnövekedés sokásos ütemét. Szerinte ez 2009-re mintegy 10 százalékos béremelést jelent.

Korábban, az Ápolók Nemzetközi Napján a Semmelweis Egyetem főnővére arról beszélt: reméli, hogy az ápolás ismét anyagilag is megbecsült, igazi karriert kínáló szakmává válhat.

Csetneki Julianna korábban az InfoRádióban azt mondta: Magyarországon már a betegek életét veszélyezteti az ápolóhiány, ezért továbbra is fontosnak tartja kormánybiztos kinevezését a területre.

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emeritus professzora
Elárulta az MFB, milyen beruházásokra költenék a felszabadított uniós forrásokat

Elárulta az MFB, milyen beruházásokra költenék a felszabadított uniós forrásokat

A Magyar Fejlesztési Banknak kiemelt szerepe van az uniós források magyar gazdaságba csatornázásában: az RRF-források jelentős része, valamint a kohéziós forrásokból is mintegy 800 milliárd forint is a bank közreműködésével jut el a gazdasági szereplőkhöz – mutatta be Dercsényi György, a Magyar Fejlesztési Bank vezérigazgató-helyettese a Portfolio Future of Finance konferenciáján. Az MFB célja nem a hitelállomány öncélú növelése, hanem hogy célzott programokkal, piaci szereplők bevonásával és magántőke mobilizálásával valódi gazdasági hatást érjen el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×