eur:
389.35
usd:
361.72
bux:
68002.24
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

A bizalom helyreállítása az új egészségügyi miniszter fő célja - a nap hírei

Elengedhetetlennek tartja a bizalom helyreállítását az ágazatban az egészségügyi miniszter. Az ellenzéki pártok összefogását szorgalmazza a Magyar Demokrata Fórum a szocialista kabinet távozása érdekében. Az izraeli-palesztin békemegállapodás idei létrejöttét szorgalmazta az amerikai elnök. A nap hírei 2008. május 17-én, szombaton.

A bizalom helyreállítását nevezte legfőbb céljának az egészségügyi miniszter a Magyar Gyógyszerészi Kamara budapesti közgyűlésén. Székely Tamás úgy fogalmazott: elengedhetetlen, hogy a gyógyító folyamat résztvevői bízzanak egymásban, és az is, hogy az egészségügyben dolgozók bízzanak a minisztérium vezetésében. A politikus a távirati irodának a gyógyszerész szakmával összefüggő legfontosabb feladatnak az árrés-rendelet felülvizsgálatát nevezte, hogy biztosítani tudják a jövedelmezőséget. Székely Tamás szerint alapvető elvárás a patika alapítás szabályainak betartatása is. A Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke az InfoRádióban a bizalom helyreállítása mellett az ellátás biztonságát is elengedhetetlen célnak nevezte. Horváth Tamás azt is közölte: a gyógyszer árrés-rendelet módosítására elsősorban a kisforgalmú patikák további működése érdekében van szükség.

Az ellenzéki pártok összefogását szorgalmazza a Magyar Demokrata Fórum a szocialista kabinet távozása érdekében; Dávid Ibolya, az MDF elnöke nyílt levelében úgy vélte: egyértelmű üzenet lehet a kisebbségi kormányzat számára, ha mind a 4 ellenzéki párt nemet mond a büdzsére. Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője azt mondta: a párt eddig sem támogatta és ezután sem fogja a válságot okozó szocialista kormányt. Az SZDSZ nem tartja időszerűnek a javaslatot, mert csak konkrét költségvetési elképzelésről lehet véleményt mondani.Horn Gábor, a párt ügyvivője azt mondta: a 2009-es költségvetés vitáját ősszel tartják a parlamentben. A Kereszténydemokrata Néppárt szóvivője már korábban jelezte: nem szavazzák meg ősszel a 2009-es költségvetést. Daróczi Dávid kormányszóvivő szerint az MDF elnöke lemondott a felelős politizálásról, mert úgy utasítja el a jövő évi költségvetési javaslatot, hogy nem ismeri annak tartalmát. Az MSZP szintén úgy véli, hogy az MDF szakítani akar a mérsékelt konstruktív jobboldali politikával.

Vietnami látogatásának harmadik napján egy erdőtelepítési projektet tekintett meg, és járt a Leszálló Sárkány Öblében is a magyar köztársasági elnök. A Hanoitól 160 kilométerre megvalósuló természetvédelmi-erdészeti projekt az egyik sikeres példája Vietnam országos erdőtelepítési programjának. Sólyom László 9 napos délkelet-ázsiai körútjának fő témája a klímapolitika és a környezetvédelem.

Testvérvárosi megállapodást kötött Firenze és Budapest - közölte Demszky Gábor főpolgármester. Az észak-olaszországi városban tartózkodó politikus azt mondta: az egyezség új fejezetet nyit a két város több mint fél évezredes gazdasági és kulturális kapcsolataiban. Demszky Gábor emlékeztetett arra, hogy pénteken utcát neveztek el Firenzében az 1956-os magyar forradalomról. Az eseményen a budapesti főpolgármester arról beszélt: a megállapodással a két város hosszú távú együttműködésének alapjait kívánja megteremteni.

Az amerikai elnök szerint az év végéig létre kell jönnie az izraeli-palesztin békemegállapodásnak. Közel-keleti körútjának utolsó állomásán, az egyiptomi Sarm- El-Sejkben George Bush úgy fogalmazott: véget kell vetni a palesztin nép szenvedéseinek. A Vörös-tengeri üdülőhelyen a többi között Iránról, a libanoni válságról is tárgyalt Hoszni Mubarak államfővel az amerikai elnök. Egyiptom az utóbbi hetekben közvetíteni próbált Izrael és a palesztinok között egy tűzszüneti megállapodás érdekében. George Bush holnap szintén a Vörös-tengeri üdülőhelyen részt vesz a Közel-Keletről szóló világgazdasági fórumon.

Nemzetközi humanitárius szervezetek munkatársai és ENSZ-képviselők érkeztek Mianmarba; a katonai vezetés a május 3-ai ciklon pusztítása óta most először engedélyezte diplomaták beutazását az országba. Louis Michel, az Európai Unió fejlesztési és humanitárius ügyekben illetékes biztosa pénteken azt közölte: mintegy 100 külföldi orvos kezdheti meg hamarosan a túlélők ellátását. Előzőleg a Baptista Szeretetszolgálat jelentette be, hogy megkezdte a segélyek kiosztását a szervezet Mianmarban tartózkodó két magyar munkatársa. Egy 14-15 ezer fős táborban ivóvizet, rizst, sót, étolajat és takarót biztosítanak a bajbajutottaknak. Mianmarban a legfrissebb hivatalos adatok szerint meghaladta a 78 ezret a május eleji ciklon halálos áldozatainak száma.

Kínában a hivatalos adatok szerint megközelítette a 29 ezret a hétfői földrengés halálos áldozatainak száma. A pekingi kormányszóvivő közölte: eddig összesen 28 ezer 881 halálesetet erősítettek meg a hatóságok; a sérültek száma csaknem 200 ezer. Az Új-Kína hírügynökség, helyi illetékesekre hivatkozva, ugyanakkor arról számolt be, hogy csak a Szecsuan tartománybeli Tejang városban 20 ezren vesztették életüket. A hatóságok járványoktól tartanak a földrengés sújtotta területeken, mert még mindig több ezer holttest van a romok alatt.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×