Hiller István oktatási miniszter a testület ülése után elmondta: a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája javaslatára szakértői csoportokat hoznak létre, amelyek javaslatokat tesznek egyebek mellett a költségtérítéses és az államilag finanszírozott státusz közötti átjárhatóság kérdésében.
A szakértői csoportokban a minisztériumi szakemberek mellett a hallgatók, a rektorok, a felsőoktatási szakszervezetek, a doktoranduszok és a nagycsaládosok képviselője is részt vesz majd.
A miniszter előrelépésként értékelte a szerdai megbeszélést, mint mondta, a felek álláspontja közeledett egymáshoz. Hozzátette: optimistább, mint amilyen két hónappal ezelőtt volt.
Miskolczi Norbert, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke elmondta: javaslatukhoz, hogy vegyék le a rektorok javaslatát a napirendről, öt szervezet csatlakozott. Emlékeztetett arra, a HÖOK már 2006-ban javasolta, hogy törvényben szabályozzák a költségtérítéses és az államilag finanszírozott hallgatói státusz közötti átjárhatóságot.
A Rektori Konferencia múlt kedden, Gyöngyösön fogadta el javaslatát, amely "a költségvetésből támogatott hallgatói kör és a fizetendő költségtérítési rendszer átalakításáról" szól. Lényege, hogy 2009-től a rendszer bevezetéséig - vagyis 2010-ig - tartó átmeneti időszakban teljes átjárhatóság legyen az államilag finanszírozott és a költségtérítéses rendszer között, szemben a most érvényes 15 százalékos kvótával, s az adott év tanulmányi eredményétől függően évente lehessen meghatározni, hogy ki melyik képzési formában tanulhat.