Infostart.hu
eur:
362.48
usd:
315.86
bux:
152912.15
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

A Fidesz az uniós források pártpolitikai célú felhasználásától fél

Elfogadhatatlannak tartja a Fidesz, hogy a jövőben a szocialista országgyűlési képviselők fejlesztési mentorként segítsék a kiemelt uniós projektek megvalósulását. Az ellenzéki párt szerint a tervezett lépés ellentétes az összeférhetetlenségi törvénnyel.

Nógrádi Zoltán, a Fidesz uniós ügyekkel foglalkozó képviselője elmondta: a források elosztásának az Európai Unió eljárásrendje szerint kell történnie, abba a politikai szereplőknek nem lehet beleszólása. Szerinte így lehet elkerülni a politikai befolyásolást és a korrupciót.

Nógrádi Zoltán úgy vélte: Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a szocialista frakció egyben tartása érdekében osztotta ki az uniós források mintegy egynegyedét kitevő kiemelt projekteket az MSZP-s képviselők között.

Korábban a szocialista Varju László azt közölte, hogy a fejlesztési mentorokat Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter kérte fel a feladatra a frakció kezdeményezésére. Hozzátette: törvénymódosítással is igyekeznek gyorsítani a beruházásokon.

Címlapról ajánljuk

Magyar Péter: Magyarország megismerte a saját erejét

A kormányfő napirend előtt fejtette ki gondolatait az Országgyűlésben, felszólalásának a „Mi a magyar érdek” címet adta,
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×