Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 24. vasárnap Eliza, Eszter

Hét új miniszterrel folytatja a kisebbségi kormány - a nap legfontosabb hírei

Jelentősen átalakítja kormányát a miniszterelnök, miután az SZDSZ a hét végén a koalíció felmondásáról döntött. Gyurcsány Ferenc 7 új miniszter-jelölt nevét ismertette az Országházban tartott tájékoztatón. A kormányfő elmondta: a Bajnai Gordon vezetésével megalakuló Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium feladata a területi, regionális és uniós gazdaságfejlesztési politika összefogása, hogy Magyarországon a jelenleginél kedvezőbb beruházási környezet és a munkahelyteremtést ösztönző politika valósuljon meg.

A tudomány-politika, illetve a kutatás-fejlesztés összehangolására létrehozott tárca nélküli miniszteri posztra Molnár Károlyt, a Budapesti Műszaki Egyetem rektorát, Széchenyi-díjas professzort kérte fel a kormányfő. A szintén most megalakuló Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztériumot Szabó Pál, a Magyar Posta jelenlegi vezérigazgatója vezeti majd, míg az önálló önkormányzati tárcát Gyenesei István független képviselő irányítja a jövőben. Az új egészségügyi miniszter Székely Tamás, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatója lesz. Környezetvédelmi és vízügyi miniszternek Szabó Imrét, a Pest Megyei Közgyűlés volt elnökét kérte fel Gyurcsány Ferenc. Lamperth Mónika lemond tárcavezetői posztjáról, mert ő lesz az MSZP pártelnöki kabinetjének vezetője; a szociális és munkaügyi miniszteri tisztséget Szűcs Erika parlamenti képviselő veszi át.

Fidesz: nincs biztosíték a cselekvőlépes kormányra

A Fidesz szerint nincs biztosíték a cselekvőképes kormányra, és a kisebbségbe szorult Gyurcsány Ferencnek távoznia kellene a miniszterelnöki posztról. A legnagyobb ellenzéki frakció vezetője azt mondta: a kormányátalakítás nyomán Gyurcsány Ferenc üzleti köreihez tartozók kaptak miniszteri megbízást. Navracsics Tibor megismételte: a kormányfőnek a jelenlegi helyzetben bizalmi szavazást kellene kérnie maga ellen, vagy be kellene nyújtania lemondását a köztársasági elnöknek. Hasonlóan a bizalmi szavazást szorgalmazta Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője is, Kóka János szabad demokrata pártelnök pedig azt mondta: az SZDSZ csak feltételekkel támogatja a bejelentett kormányátalakítást. Hangsúlyozta: akkor szavazzák meg a szerkezeti változtatásokat, ha azok nem járnak a bürokrácia és a közigazgatási költségek növekedésével, illetve javítják a kormányzás minőségét.

Szonda: tovább csökkent az SZDSZ és az MSZP támogatottsága

A Szonda-Ipsos felmérése szerint áprilisban tovább csökkent a koalíciós szakítást bejelentő kormánypártok támogatottsága. A társaság véleménykutatási igazgatója a Népszabadságban megjelent adatokról az Inforádióban elmondta: ha most vasárnap lenne a voksolás, akkor a biztos szavazó pártválasztók körében 23 százalékot kapna az MSZP, a szabad demokraták 2 százalékot érnének el, míg a Fidesz 68 százalékkal nyerne. Závecz Tibor közölte: a szocialista szimpatizánsok körében egyre nagyobb a bizonytalanok aránya.

Fogynak a BKV-igazgatók

Távozik posztjáról a BKV Zrt. közlekedési vezérigazgató-helyettese - közölte a cég sajtóirodája. A tájékoztatás szerint Somodi László felmentésének fő indoka az irányításával készített 2008-as Paraméterkönyv szakmai alkalmatlansága. A BKV arról is beszámolt, hogy visszavonják a stratégiai igazgató vezetői megbízását is. Bosnyák Gyula koordinálta a Paraméterkönyvvel összefüggő szakmai munkát. A BKV összmenetrendjét - többszöri egyeztetések és módosítások után - szakmai indokok miatt a fővárosi kerületek képviselői, a BKV Zrt. Felügyelő Bizottsága, a főváros és az érintett civil szervezetek sem fogadták el.

Monetáris Tanács - 25 bázispontos alapkamat emelés

25 bázisponttal, 8,25 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa. A döntés megfelel az elemzői többség várakozásainak. A kamatszint 2005 márciusában volt utoljára ilyen magas. A Magyar Nemzeti Bank elnöke a döntés után azt mondta: a monetáris tanács ülésén biztos többség szavazott a 25 bázispontos kamatemelésre. Simor András hangsúlyozta: mivel a jegybank inflációs célja 2009-re a 3 százalékhoz közeli, a februári előrejelzés pedig 3,6 százalékot mutatott, muszáj volt lépni, mivel a monetáris politika 5-8 negyedév alatt fejti ki hatását.

Richter közgyűlés: 450 forintos osztalék

Részvényenként 450 forint osztalék kifizetéséről döntött a Richter Gedeon Nyrt. éves közgyűlése. Az évek óta változatlan osztalékpolitikának megfelelően a tavalyi nyereség 25 százalékát osztja szét a részvényesek között a gyógyszergyár, amely tavaly részvényenként 690 forintot fizetett.

Címlapról ajánljuk
Sportigazgató a Vasas-feljutás után: stabil NB II-es büdzséből kellene az élvonalban maradni

Sportigazgató a Vasas-feljutás után: stabil NB II-es büdzséből kellene az élvonalban maradni

Tradíciói miatt a labdarúgó NB I-ben van a Vasas helye, amely három év után jutott vissza az első osztályba és amelynek a bennmaradás lesz a célja 2027-2027-ben – erről beszélt az InfoRádiónak a klub sportigazgatója, Nagy Miklós. A játékoskeretben nagy változás aligha lesz, a szakmai stáb is marad, a költségvetés, amely „alapvetően piaci alapú, és független az aktuális politikai trendektől” sem fog jelentősen növekedni.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. május 24. 13:01
×
×