Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Az új kuratóriumi elnök, a fodrász és a Petőfi Rádió

A Magyar Rádió kuratóriumának új elnöke a digitális átállást tekinti az egyik legizgalmasabb feladatának. A több mint három évtizeden át meghatározó rádiós és televíziós újságíróként dolgozó Rangos Katalin szerint nem a függetlenségének feladását jelenti, hogy most az MSZP jelöltjeként került a kuratórium elnöki székébe.

Hiányozni fog az újságírás, harminc évig voltam a pályán, de nem tudom, megbánom-e majd, hogy otthagytam - mondta az InfoRádiónak a Magyar Rádió kuratóriumának elnöke.

Rangos Katalin hozzátette: bár a Magyar Szocialista Párt jelölte a posztra, ez nem jelenti azt, hogy tagja is a politikai tömörülésnek.

"Megpróbálok független újságíróként, vagy független médiaemberként tekinteni a továbbiakban is magamra" - közölte a Magyar Rádió kuratóriumának elnöke.

Izgalmasnak tartja a média digitalizált jövőjét Rangos Katalin, aki elmondta: szívesen foglalkozik majd ezzel utolsó aktív éveiben.

A sokat támadott MR2 Petőfiről szólva a kuratóriumi elnök csak annyit mondott: ma már ez szól a fodrászatban, ahová jár, és nem azt a kereskedelmi rádiót hallgatják az ott dolgozók, amelyet az előző négy évben.

Hanganyag: Molnár Anikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×