Mindenféle hatóságokkal beszéltem. Barátja voltam a francia kormánynak, kaptam információkat a németektől is, az osztrákok pedig mindig sokkal többet tudtak, mint mások. Úgyhogy amennyire lehetett, informálva voltam. Persze azt tudtam, hogy ha az ember egy helyzetet igazán meg akar ítélni, akkor ott kell lennie a helyszínen, éreznie kell az atmoszférát. És ezt a távolból nem tudtam.

Segítségére volt a magyar emigráció értesülésekkel, információkkal 1956 előtt?

Aránylag kevéssé, mert nem voltak olyanok a kapcsolatok, amilyenek lenniük kellett volna. Időről időre a rendszer működtetőitől is kaptam információkat, mert én mindenkivel beszéltem, így a rendszer embereivel is. Amit ők gondolnak, az sokkal érdekesebb volt, mint az, amit valaki például Párizsból vagy Washingtonból megtudott.

Hogyan értesült először arról, hogy 1956-ban kitört a forradalom Magyarországon?

A legprecízebb hírt a franciáktól kaptam. Annak idején a francia hírszolgálat egyik vezetője, akit már a náciellenes harcokból is ismertem, "otthon volt", Magyarországon. Õ mondta nekem, hogy történik valami Magyarországon, mert az emberek már nem félnek. És ez jó ítélet volt. Úgyhogy éreztem '56-ban, lesz valami.

Amikor tájékozódott arról, hogy Magyarországon kitört a forradalom, milyen érzés töltötte el? Hogyan gondol most vissza azokra a hősies napokra?

Kezdettől fogva azt tartottam a legfontosabb kérdésnek, hogy miként tudunk segíteni. Annak idején elég korán megtudtam azt is, hogy harc lesz Egyiptomban, a Szuezi-csatorna ügyében. Már kezdettől fogva éreztem, hogy számunkra ez veszélyes, mert akkor az emberek máshova tekintenek majd. Már pár hónappal azelőtt, hogy kitört volna nálunk a szabadságharc, jártam Egyiptomban, és ott az összes pártvezetővel beszéltem. Amikor visszatértem, fölvették a franciák velem a kapcsolatot, és azt mondták, hogy ők is úgy érzik, hogy van valami. Csakhogy nem tudták pontosan, hogy mi. Akkor beszéltem több egyiptomi vezetővel újra, és ők azt mondták - és ez nagyon érdekes ebből a szempontból -, úgy érzik, hogy a szövetségesek, Anglia és Franciaország vissza akarja szerezni a csatornát. Úgy éreztem, hogy ez egy időre esik majd a mi ügyeinkkel, úgyhogy mindent megpróbáltam, hogy a Szuezi-csatorna ügye mielőbb megoldódjon. Az egyiptomiak kérték, hogy hozzam kapcsolatba őket a franciákkal és az angolokkal. Õszintén megmondtam, a franciákkal kapcsolatot teremthetek, mert ott barátaim vannak, az angolokkal viszont semmi esetre, mert akkor Anthony Eden volt a miniszterelnök. Õt már a háborúból ismertem, és mindig is egy sötét alaknak tartottam. Úgyhogy én azt mondottam, hogy ott próbálkozzanak maguk, de az én nevemet ne mondják.

Ezek szerint Magyarország, a magyar szabadságharc elbukásában nagy szerepe volt a szuezi válságnak is?

Igen, ez volt az egyik legnagyobb probléma a számunkra. A franciákat inkább érdekelte Magyarország, Angliát viszont sokkal jobban foglalkoztatta Egyiptom. Sajnos az angolok inkább kaptak amerikai támogatást, mint a franciák.

Mindszenty hercegprímás fontos szerepet játszott a forradalmi napokban. Mikor találkozott először Mindszenty bíborossal, akit 1949-ben egy kirakatperben egyebek között azért is ítéltek életfogytiglani börtönbüntetésre, mert úgymond éppen Hasbsburg Ottó uralmának magyarországi megvalósításán mesterkedett.

Mindszenty bíborost már korábban ismertem. Akkor találkoztunk először, amikor Amerikába jött. Annak idején azt mondták a Mindszenty-perben, hogy velem tanácskozott Kanadában. Ez egyszerűen nem volt igaz. Én mindig is azt mondtam, hogy az Egyesült Államokban, Chicagóban találkoztunk. A szabadságharc után direkt kapcsolatom már nem volt vele.

Megítélése szerint milyen erkölcsi értéket képviselt a történelemben a magyar forradalom és a szabadságharc?

Mivel nagy politikai tevékenységet fejtettem ki, többé-kevésbé ismertem a legtöbb kommunistát. Akkor még sok kommunista volt Nyugaton. A magyar szabadságharc volt a döntő fordulat a számukra. Egészen 1956-ig a kommunista vezetők kivétel nélkül, legalább azok, akiket én ismertem, azt hitték, hogy a kommunizmus irreverzibilis, azaz, ha a kommunizmus valahol hatalomra jut, akkor ott a történelemnek vége, mert eljött a végleges megoldás, amelyen csak külföldi csapatok tudnának esetleg változtatni. Mármost, ami Magyarországon történt, éppen az ellenkezője volt annak, amit ők vártak, vagyis a nép elűzte a kommunistákat, és külföldi csapatokra volt szükség, hogy helyreállítsa a kommunizmust. Ez sok vezető kommunistára úgy hatott, mintha egy kereszténynek azt mondanák, hogy Krisztus halott maradt, és nem jön vissza. Úgyhogy amit hittek, az összedőlt. A kommunista világpolitika 1956. november 4. óta folytonosan hanyatlott, már nem voltak győztesek. És ezt ők maguk nagyon erősen érezték.