Infostart.hu
eur:
364.88
usd:
327.14
bux:
142940.29
2026. október 12. hétfő Miksa

"Gyurcsány az MSZP-nek is hadat üzent"

A Fidesz frakcióvezetője szerint Gyurcsány Ferenc hadat üzent az egész magyar társadalomnak, a történelmi egyházaknak, a köztársasági elnöknek és az MSZP-nek is.

Navracsics Tibor pártja országos választmányi ülésén kijelentette: a miniszterelnök pontról pontra rúgja fel a rendszerváltáskor kialakult társadalmi szerződést, amely demokráciáról, szociális piacgazdaságról és szolidaritásról szól.

A Magyar Gárdáról szóló pénteki ötpárti sajtótájékoztatóra utalva Navracsics Tibor azt mondta: Gyurcsány Ferenc az MSZP-nek is hadat üzent, mert a haladó baloldali hagyományokkal ellentétben nyilvánosan védelmébe vette azt a két MSZP-s képviselőt, Pásztor Tibort és Zushlag Jánost, akik korábban antiszemita kijelentéseket tettek.

Az ellenzéki párt frakcióvezetője hangsúlyozta: a Fidesz soha nem vállalt semmilyen közösséget az antiszemitizmussal, és semmilyen alkotmányellenes törekvéssel.

A kormányszóvivő reagálásában közölte: Gyurcsány Ferenc pénteken számos példán keresztül bizonyította a fasizmus veszélyét Magyarországon, Navracsics Tibor nyilatkozatából viszont az tűnik ki, hogy a Fidesz nem tud mit kezdeni ezzel a ténnyel.

Budai Bernadett szerint az a párt, amely politikai céljai érdekében a szélsőségeket erősíti meg, az a demokráciát gyengíti, már pedig a Fidesz magatartása, nyilatkozatai erre utalnak.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×