Infostart.hu
eur:
364.98
usd:
327.12
bux:
142940.29
2026. október 12. hétfő Miksa

A katolikusok "időzített egyházellenességet" látnak

Az államfő és az egyházak is elítélik a szélsőséges megnyilvánulásokat. Ugyanakkor a történelmi keresztény egyházak közleményeikben egyértelműen a kormány politikáját nevezik meg a kialakult helyzet legfőbb forrásának. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerdán azt kérte az államfőtől, a történelmi egyházaktól és a legnagyobb ellenzéki pártszövetségtől, hogy tegyék egyértelművé: osztják azok aggodalmát, akik a szélsőjobb térnyerését érzékelik Magyarországon.

A Magyarországi Református Egyház szerint a kormány politikai és kommunikációs hadjáratot indított az egyház ellen, ellenségképet gyárt, és úgy tűnik, mindent megtesz annak érdekében, hogy a tavaly októberi eseményekhez hasonló történéséket váltson ki.

Bölcskei Gusztáv püspök, a zsinat lelkészi elnöke által jegyzett állásfoglalásban azt írta: aggódva figyelik az elmúlt öt napban folyó intézményes figyelemelterelést a társadalom valóságos problémáiról, különös tekintettel a közel egy évvel ezelőtti zavargásokra.

Együttműködést ajánlanak

Az egyházi kommüniké úgy fogalmaz: mindeközben nem esik szó, és nem történik semmi a társadalom megannyi szintjén és területén egyre erősödő esélyegyenlőtlenség megszüntetéséért, "sőt, a folyamatokat a kormány tovább generálja".

A református egyház együttműködést ajánl, kifejezve készségét a párbeszédre a társadalom valós gondjainak megoldására.

Ezek közé sorolják egy versenyelvű, de nem kirekesztő egészségügyi ellátás és a minőségi oktatás biztosítását - amely nem zárja el a hátrányos helyzetben élőket a fejlődés lehetőségétől -, valamint "a tisztességes munkában megőszültek" biztonságos nyugdíjas éveinek garantálását.

Nem értik

Kedden a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia írt közleményében arról, hogy értetlenül áll "az időzített egyházellenesség hulláma előtt".

Hiller István oktatási és kulturális miniszter felszólítására reagálva a katolikusok hangsúlyozták, hogy tévesen sugallja a tárca: az egyház nem határolódott el a Magyar Gárdától.Nem szokás a felszólítás

A Magyarországi Evangélikus Egyház elnökségét és püspökeit meglepte, hogy a Magyar Köztársaság kormánya politikai nyilatkozat közzétételére kérte fel a történelmi keresztény egyházak vezetőit.

Mint közleményükben fogalmaznak: az európai gyakorlatban szokatlan, hogy a végrehajtó hatalom képviselői az autonóm egyházakat bármire is ily módon felszólítanák.

Az evangélikus vezetők azt írják, hogy aggódnak a kicsi, de hangos radikális csoportok megjelenése miatt, és elutasítanak minden olyan jelképet, viseletet, szóhasználatot, ráutaló magatartást, amely akár a legkisebb mértékben is a nemzeti szocialista és hungarista mozgalmak nemtelen hagyományaira utal.

Elítélnek minden olyan megnyilvánulást, amely bárkit emberi méltóságában, bármiféle identitásában sért, ugyanakkor felelőtlennek tartják azt a gyakorlatot, amely politikai szándékoktól vezérelve marginális jelenségeket túldimenzionál, rávetít nagyobb, széles körű legitimációval rendelkező szervezetekre, csoportokra.

A kormány is felelős

A Magyarországi Evangélikus Egyház elnöksége és püspökei közleményükben rámutatnak: nem lehet elhallgatni a kormány felelősségét a jelenlegi helyzet kialakulásában.

Szerintük az elmúlt egy évben Magyarországon aggasztóvá vált az általános békétlenség, elkeseredés, kis, radikális csoportok megnyilvánulásainak megszaporodása.

Felkérték a kormányt, hogy ne csak politikai nyilatkozatokban, hanem a mindennapi gyakorlatban is tegyen meg mindent polgárai védelméért, a közbiztonság és közrend, valamint az alapvető szociális és egészségügyi ellátás biztosításáért, a lelkiismereti és vallásszabadság gyakorlatban is tapasztalható megvalósulásáért.

Sólyom biztos a demokráciában

Sólyom László köztársasági elnök továbbra is fenntartja álláspontját, amelyet a Magyar Gárda megalakításával kapcsolatban még szombaton kifejtett.

A Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője elmondta: az államfő a félelemkeltésre alkalmas demonstratív rendezvényeket már korábban is elítélte.

Kumin Ferenc példaként említette, hogy az államfő egy múlt év végi lapinterjúban utalt arra: félelemkeltő lehet például az is, ha valaki árpádsávos zászlóval felvonul.

A főosztályvezető megjegyezte, hogy a hét elején Sólyom László a frakcióvezetők előtt is megismételte elítélő álláspontját, és kijelentette, hogy biztos a magyar demokrácia erejében.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Most épp nem Ukrajna dalát énekli Donald Trump, de a szakértő szerint ez változhat

Most épp nem Ukrajna dalát énekli Donald Trump, de a szakértő szerint ez változhat

Gázolaj-megegyezés Oroszországgal, felszólítás elnökválasztásra – ezek olyan üzenetek, amelyeket Kijev nem szívesen hall Washingtonból. Ugyanakkor Donald Trump kommunikációja folyamatosan hullámzott eddig, ami Demkó Attila, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programvezetője szerint akár újra hozhat még hullámhegyet a mostani hullámvölgy után.

Magyar Péter a parlamentben: köszönjük az ukrán nyelvtörvénymódosítást!

„Három hét alatt a külügyminiszter asszony százszor annyit elért, mint önök, köszönöm mindenkinek, aki részt vett ennek a kidolgozásában” – mondta Magyar Péter a Fidesz felé fordulva parlamenti napirend előtti viszonválaszában, felidézve, hogy Orbán Viktor ezen időszakban nem is járt Kárpátalján.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Tisza-kormány: Tiborcz megúszhatja a vagyonosodási vizsgálatot, Magyar Péter hosszan beszélt a Parlamentben

Tisza-kormány: Tiborcz megúszhatja a vagyonosodási vizsgálatot, Magyar Péter hosszan beszélt a Parlamentben

Magyar Péter többek között a költségvetésről beszélt a Parlamentben, de üzent a fideszes képviselőknek, az Állami Számvevőszék és a Gazdasági Versenyhivatal elnökének is. Szakértők szerint a kormány október elején benyújtott, politikai vezetők vagyonosodási vizsgálatáról szóló törvényjavaslata túlságosan szűk körre és időszakra terjed ki, így Tiborcz István is kimaradhat az ellenőrzésből. Az Országgyűlés Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottsága megnevezte a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal három elnökhelyettes-jelöltjét: Ötvös Károlyt, Gellért Károly Árpádot és Terhes Tibor Dávidot. Orbán Anita külügyminiszter Luxembourgban arról beszélt, hogy Ukrajna további uniós integrációjának feltétele a kárpátaljai magyarok jogait biztosító törvény hétfői elfogadása. Az oktatási és gyermekügyi miniszter szerint a gyerekek digitális jóllétét nem feltétlenül a digitális eszközök teljes tiltása, hanem a biztonságos, életkornak megfelelő használat megtanítása szolgálja. Litauszky Balázs lesz a Gazdasági és Energetikai Minisztérium sajtófőnöke. Újra látogatható a Karmelita.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×