Infostart.hu
eur:
362.48
usd:
315.76
bux:
153799.92
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Medián: 17 százalékpontos Fidesz-előny

A teljes népességen belül a Fideszre 17 százalékponttal többen szavaznának, mint az MSZP-re - derül ki a Medián felméréséből. Az MDF a parlamentbe kerülési küszöb felett, míg az SZDSZ az alatt van. míg az SZDSZ az alatt van.

A politikai uborkaszezonnak megfelelően kevés érdemi változás történt a politikai közhangulatban. A teljes népességben mind a két nagy párt erősödött valamelyest, a közöttük lévő különbség azonban nem változott: a Fidesz a teljes lakosság körében 40, az MSZP pedig 23 százalékon áll, vagyis a legnagyobb ellenzéki párt továbbra is 17 százalékponttal vezet a szocialisták előtt - mondta az InfoRádiónak a Medián kutatási igazgatója.

Karácsony Gergely közölte: csökkent a magukat biztos szavazóknak mondók száma, ez a visszaesés pedig a Fidesz-szavazók körében valamivel nagyobb volt, mint az MSZP oldalán, ilyen tekintetben tehát valamelyest szűkült a különbség a két párt között.

A szakértő hozzátette: február óta többé-kevésbé stabilak az erőviszonyok a pártpreferenciákban: akkor nyílt a legszélesebbre az olló a 2006-os parlamenti választások óta, azóta pedig beálltak a frontok.

A pártot választók 7 százaléka szavazna most az MDF-re és 4 az SZDSZ-re - mondta Karácsony Gergely. Hozzáfűzte: évekkel a parlamenti választások előtt az embereknek csak a nagyobb pártokkal kapcsolatban vannak aktív érzelmeik, benyomásaik, keveset figyelnek a kisebbekre.

A Medián kutatási igazgatója közölte: a választási kampány időszakában mindig megugrik a kisebb pártok támogatottsága.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek – közölte a Sándor-palota. Dr. Szathmáry Zoltán elismert magyar ügyészségi vezető és büntetőjogi szakértő, szakterülete a kiberbűnözés, valamint a mesterséges intelligencia büntetőjogi kihívásai. Baka András államfő is felszólal hétfőn az Országgyűlés 13 órakor kezdődő ülésén, ahol Magyar Péter kormányfő is beszél napirend előtt.

Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények

Súlyos vereséget szenvedett Friedrich Merz kancellár kormányzópártja, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben vasárnap a tartományi választáson, a hatóságok által hétfőn közölt előzetes eredmények szerint. Merz kancellár esti válságbeszéde szerint maradna pozíciójában, hogy „folytassa a reformokat”.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

A tegnapi ukrán csapássorozat, amely során 1951 drónt és 8 rakétát vetettek be Oroszország ellen, a legnagyobb volt a háború kezdete óta - írja az MTI az orosz védelmi minisztérium és a TASZSZ alapján. Vasárnap zárult az orosz parlamenti választás, a szavazatok 71 százalékos feldolgozottságánál a kormányzó Egységes Oroszország 57,5 százalékot szerzett, míg a kommunisták 14, a liberális demokraták 8,7, az Új Emberek 7,9, az Igazságos Oroszország pedig 5 százalékon áll. Dmitrij Medvegyev, az Egységes Oroszország elnöke kijelentette, hogy a kormánypárt méltó módon szerepelt. Az előzetes adatok szerint a részvételi arány 56,6 százalék volt. Volodimir Zelenszkij ukrán és Donald Trump amerikai elnök New Yorkban tervez találkozni - jelentette be Zelenszkij tegnap, miután telefonon egyeztettek. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×