Vasárnap derül ki, hogy milyen lesz az új kormányzati negyed a Nyugati pályaudvar mögött, de hogy melyik pályázó konzorciumé a terv, azt csak csütörtökön mondja meg a zsűri. A bírálóbizottság ugyanis csak a jövő héten nyitja föl azt a borítékot, amelyből kiderül: a 17 számozott terv melyik céghez tartozik. A mostani sajtótájékoztatón Görözdi György miniszterelnöki megbízott, a zsűri elnöke azt mondta: heves viták folynak a tervekről.
Daniel Libeskind, a zsűri tagja, aki a New Yorki Világkereskedelmi Központ ikertornyait építi újjá, azt mondta: rendkívül izgalmas lehetőség a budapesti kormányzati negyed.
"Mindegyik terv kiváló"
"Nagyon különböző tervek érkeztek be, de mindegyikük kiváló minőségű" - vélekedett a lengyel születés, később Izraelbe vándorolt sztárépítész. "Mindnyájunknak más és más nézete van arról, melyik a jó pályázat. De ennek köszönhetően eredményes a párbeszéd, és a legjobbat fogjuk kiválasztani. Biztos vagyok benne, hogy az új kormányzati negyed mágnesként vonzza majd az embereket" - tette hozzá.
Madrid főépítésze, Josep Acebillo Marin a 19. század végi városrendezéshez hasonlította a leendő kormányzati negyed fölépítését.
Jó a helyválasztás is
"Nagyon realisztikus és pragmatikus a verseny" - vélekedett a spanyol szakember. - "Számos olyan terv érkezett, amelyet már holnap elkezdhetnénk megvalósítani. Úgy vélem, hogy ez egy kiváló lehetőség arra, hogy az embereknek, no meg a befektetőknek megmutassuk: milyen lesz az építészet Budapesten" - hangsúlyozta.
Berlin volt főépítészének, Hans Stimmann-nak a kiválasztott helyszín nyerte meg a tetszését. "Nagyszerű döntés a politikusoktól, hogy az új negyedet nem a városon kívülre helyezik, hanem a belvárosba. És nem egy autópálya mellé, hanem egy gyönyörű pályaudvar szomszédságába. Nagyon jó ennek az üzenete."
A külföldi építészek egyetértettek abban, hogy nem lesz egyszerű feladat olyan épületegyüttest tervezni a Nyugati mögé, amely kifejezi: demokratikus intézményeknek ad otthont. Hiszen, mint mondták, demokratikus építészet, mint olyan, nincs.
Hanganyag: Póth Attila