Infostart.hu
eur:
353.66
usd:
310.34
bux:
0
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Nyakó: a Fidesz volt a randalírozók felbújtója

Orbán Viktor és a Fidesz a felelős a csütörtök esti budapesti eseményekért - vélekedett az InfoRádióban az MSZP szóvivője. Nyakó István szerint a Fidesz egy szélsőséges kisebbség mellé állt, amely meggyalázta a nemzeti ünnepet.

Az MSZP szóvivője közölte: a tettesek mellett a felbújtókat is meg szokták nevezni.

A Fidesz volt ebben az esetben a felbújtó, ahogy október 23-án is - tette hozzá.

Nyakó István szerint Orbán Viktor csütörtöki beszédében is voltak erre utaló motívumok.

A fideszes politikusok nem határolódnak el a nyilaskeresztes zászlótól, ugyanakkor a magyar állami lobogó felvonásán nem vettek részt - vélekedett.

Az MSZP szóvivője elmondta: maximálisan elégedett a rendőrséggel, amely véleménye szerint fél év alatt rengeteget tanult.

Európában mindenütt megállta volna a helyét a csütörtök esti demokratikus fellépés - tette hozzá.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Apáti Ferenc: 15 év múlva robotok szedik majd a gyümölcsöt Magyarországon

Apáti Ferenc: 15 év múlva robotok szedik majd a gyümölcsöt Magyarországon

Tizenöt év múlva már lesznek olyan robotok, amelyek képesek a zöldség és a gyümölcs betakarítására – a Fruitweb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke erre számít. Apáti Ferenc azért bízik ebben, mert ebben az ágazatban a feladatok jóval több mint felét embereknek kell elvégezniük, akikből egyre kevesebb vállalja a nehéz fizikai munkát. Az egyetemi docens az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt erről.

Hogy bírunk ki még két és fél napot? Még melegebb lesz, csak a hét közepén jön az enyhülés

A hét elején folytatódik a forróság, a hét közepén azonban hidegfronttal érkező záporok, zivatarok enyhítenek a hőségen - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×