Infostart.hu
eur:
354.93
usd:
310.97
bux:
139120
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Új szabályok: tüntetésen se sisak, se mellény, se pajzs

Március végétől tilos lesz számos veszélyes eszköznek minősített tárgy tartása egy nemrég módosított kormányrendelet alapján. Elektromos sokkolót például ezután csak a rendvédelmi szervek használhatnak, és a civilek nem hordhatnak golyóálló mellényt és védősisakot sem.

A kormányszóvivői iroda tájékoztatásából kiderül, hogy az Európai Unió szabályai szerint a jogszabályban felsorolt eszközök - például a golyóálló mellény és a védősisak - haditechnikai eszköznek számítanak. Emiatt ezeknek a megszerzését és tartását jogszabályokban rendezniük kell a tagállamoknak.

A kormány szerint magyar jogrendszer ebben a tekintetben hiányos volt mindeddig, hiszen nem tartalmazott rendelkezéseket a lövedék- és szúrásálló védőmellények, a vértek, a sisakok megszerzéséről és tartásáról.

Ezen változtatott február 21-én rendeletben a kabinet. A jogszabály 30 nappal később lesz hatályos, vagyis március 15-re még nem vonatkozik.

Az új rendelet szerint ilyen eszközöket a fegyveres és rendvédelmi szervek tagjain kívül kizárólag azok hordhatnak közterületen, nyilvános helyen és közforgalmú közlekedési eszközön, akik számára ezt jogszabály lehetővé teszi.

A korábbi szabályozásban nem szerepelt, hogy például a golyóálló mellény, vagy a védősisak használata miatt valakit megbüntethettek volna.

A kormány döntése alapján az eszközök jogtalan birtoklása, szállítása és forgalmazása szabálysértésnek minősül, azaz a szabálysértési törvény szankcióival kell számolni. Ez ebben az esetben 50 ezer forintig terjedő pénzbírság és az eszköz elkobzása lehet.

A kormányszóvivői iroda közleménye szerint a döntést hosszú, több mint másfél éves munka előzte meg.Ombudsman: irreleváns kérdés

Ha valaki golyóálló mellényben megy tüntetni, az azt sugallja, hogy nem békés tüntetésre készül - mondta az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese az InfoRádió 112 című magazinjában.

Takács Albert szerint az állampolgári jogok gyakorlása szempontjából ez egy irreleváns kérdés, és a szabályozás összhangban van a nemzetközi gyakorlattal.

A legtöbb nyugat-európai országban vannak megszorítások, hogy mit nem viselhetnek az úgynevezett békés tüntetők - tette hozzá.

Az ombudsman hangsúlyozta: ha valaki valóban békés demonstrációra készül, akkor nem tarthat magánál olyan eszközöket, amelyek nem békés körülmények között használatosak, például pajzsot, szúrás elhárítására szolgáló mellényt, gázálarcot, sisakot.

Takács Albert úgy véli: nincs azzal probléma, hogy a kérdést kormányrendeletben szabályozták.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Gaál Áron: pusztító esővel, jégesővel, erős széllel, komoly károkat is okozó viharok jöhetnek

Gaál Áron: pusztító esővel, jégesővel, erős széllel, komoly károkat is okozó viharok jöhetnek

⁠Egy Nyugat- és Közép-Európa fölé húzódó tartós jelenség, úgynevezett hőkupola idézi elő a ma Magyarországon is tapasztalható extrém hőséget – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Gaál Áron, a HungaroMet Zrt. időjárás-előrejelző osztályának vezetője. Arról is beszélt, hogy szinte már összeérnek a hőhullámok, illetve hogy az abszolút melegrekord is megdőlhet az országban.

Magyar Péter: megállás nélkül dolgozik Magyarországért a kormány

Hétvégi kormányülés után, hőségriadó idején tart újabb kétnapos rendkívüli ülést az Országgyűlés, Magyar Péter miniszterelnök ismét felszólalt napirend előtt. Kedden a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről is szavazhatnak a képviselők, akik lefolytatják a vitát az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról és a polgármesterek fizetéséről is.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
40 éves mélyponton a japán jen, hiába próbál kapaszkodni a forint

40 éves mélyponton a japán jen, hiába próbál kapaszkodni a forint

Hétfőn stabilan tartotta magát az amerikai dollár, amely csaknem egy éve a legnagyobb havi erősödése előtt áll. A deviza iránti keresletet az Öböl-térségben tapasztalható feszültségek és a magas amerikai állampapírhozamok egyaránt fűtötték. Eközben a japán jen áttörte 2024-es csúcsát és 4 évtizedes csúcsra emelkedett. A forint egyhetes csúcson kezdte a hetet a dollárral és az euróval szemben is, nap közben azonban fokozatosan gyengült a magyar deviza. A közel-keleti hírek mellett a mai nap legfontosabb eseményei az Európai Központi Bank (EKB) Sintrában megrendezett fórumán elhangzó jegybankári megszólalások lehetnek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×