Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

MSZP-kongresszus: a három nagy feladat és a "borzasztó lehetőség"

A Magyar Szocialista Párt tisztújító kongresszusa szerint három nagy feladat áll Magyarország előtt: a szabadság és a rend egyidejű érvényesítése, az esélyteremtés, valamint az ország gazdasági versenyképességének növelése. Erről a küldöttek fogadtak el határozatot.

Az MSZP szerint három nagy feladat áll Magyarország előtt: a szabadság és a rend egyidejű érvényesítése, az esélyteremtés, valamint az ország gazdasági versenyképességének növelése.

A küldöttek - egy tartózkodás mellett - fogadták el az ezt tartalmazó határozatot. A dokumentumban megköszönik az ország áldozatvállalását, amely nélkül nem lehetett volna eredményes az Új Egyensúly Programja.

A határozatban szerepel, hogy a MSZP támogatja az egészségügyi reformot, az igazságosabb közteherviselést, a felsőoktatás megújítását, elvárja a kormánytól a mikro-, kis- és közepes vállalkozásokat segítő programok indítását.

Az MSZP szerint a mai magyarországi közhangulat szélsőséges megnyilatkozásaiért, a mind gyakoribb normaszegésekért a nemzeti radikalizmus zsákutcáját választó populista jobboldali politika felelős.

A tanácskozás végén az MSZP valamennyi megválasztott tisztségviselőjét a színpadra szólították. A kongresszus az ír U2 együttes Beautiful Day (Csodálatos nap) című számával ért véget.Veress József, az MSZP Békés megyei elnöke szerint az októberi önkormányzati választások eredményéhez az is hozzájárult, hogy a párttagság jelentős része nem volt tisztában a párt céljaival. Veress József szerint ez most is így van, a párttagok még mindig nem pontosan értik a reformok lényegét.

Burány Sándor, az MSZP budapesti elnöke felszólalásában arról beszélt, hogy az őszi zavargások a fővárosiak számára "maga volt a borzalom". Véleménye szerint, az hogy béke lesz-e március 15-én csak és kizárólag a Fideszen múlik, miként az is, hogy lesznek-e árpádsávos zásulók és erőszakos cselekmények. "Ennek a puszta lehetősége is borzasztó" - fogalmazott.

Tabajdi Csaba, az MSZP európai parlamenti frakciójának vezetője úgy vélekedett, hogy az őszi események után Magyarország tekintélye töretlen az unióban, "bár már van rajta néhány szeplő". A szocialista politikus úgy látja, annak ellenére, hogy a Fidesz Brüsszelben is "frontot nyitott", ez kevéssé befolyásolja a brüsszeli munkát.

Arató Gergely, az Oktatási és Kulturális Minisztérium államtitkára szerint Orbán Viktor, a Fidesz elnöke azért gyalázta legutóbbi beszédében az új baloldalt, mert fél az új magyar baloldaltól, az ugyanis "nem barátkozik árpádsávos hordákkal", elutasítja a rasszizmust, a kirekesztést, védi a köztársaság rendjét.

Címlapról ajánljuk
Saját mobilja van egyre több óvodásnak, tiktokozik a gyerekek háromnegyede – a magyar valóság számokban

Saját mobilja van egyre több óvodásnak, tiktokozik a gyerekek háromnegyede – a magyar valóság számokban

Egyre több óvodás gyermeknek van saját telefonja, a gyermekek 7 százaléka pedig már 4–6 évesen mobilhasználó – derült ki az NMHH reprezentatív kutatásából, amelyet 2 ezer szülő és 2 ezer 7 és 16 év közötti gyermek megkérdezésével végeztek el. A felmérés rámutat arra is, hogy a gyerekek szabadidejük egyre nagyobb részét töltik digitális platformokon, a szülők egyre passzívabbak, a mesterséges intelligenciának pedig mindenki jobban hisz a kelleténél.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Ursula von der Leyen csodafegyverének szánták, de könnyen egy mindent elnyelő pénztemetővé válhat

Ursula von der Leyen csodafegyverének szánták, de könnyen egy mindent elnyelő pénztemetővé válhat

Az Európai Bizottság még nyáron mutatta be a strukturális átalakítással megtervezett 2028–2034 közötti uniós forráselosztást szabályozó költségvetési javaslatát. A többéves pénzügyi keretet (MFF) elsősorban eddig a közös agrárpolitika és a kohéziós pénzek átcsomagolása miatt kritizálták, azonban most körbejárták az EU lemaradását megoldani igyekvő új Versenyképességi Alap rendszerét is, és az Európai Számvevőszék szerint több hiányosság is felmerült. Bár ezek az aggályok érthetők egy felülvizsgáló szerv szemszögéből, a reálpolitika szempontjából nem csoda, hogy az EB egyre több „rugalmasságot” hagy tervezeteiben.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×