Infostart.hu
eur:
354.41
usd:
310.92
bux:
139081.97
2026. június 30. kedd Pál

Orbán Viktor kész lemondani a 2010-es kormányfő-jelöltségről?

A Heti Válasz szerint a Fideszben úgy vélik: ha egy éven belül nem sikerül megbuktatni a kormányt, akkor erre legközelebb csak 2010-ben nyílhat esély. Az írás szerint a Fidesz miniszterelnök-jelöltje Járai Zsigmond lehet, Orbán Viktor pedig pártelnökként és frakcióvezetőként irányítaná a jobboldalt.

A HVG szerint a múlt heti moszkvai kormányátalakítás után egyértelműnek látszik, hogy a jövő évi elnökválasztás után is a Putyin-féle új orosz elit marad hatalmon. Az orosz társadalom továbbra is oligarchikus felépítésű, a politikai és gazdasági hatalom egy szűk elit kezében összpontosul. A régiek távozása keltette űrt hamar betöltötték az új oligarchák. Az utóbbi négy évben kialakult elitet elsősorban a politikai és gazdasági hatalom összefonódása jellemzi, többségük a szovjet és orosz titkosszolgálatok volt, illetve aktív tagja, valamint Putyin egykori szentpétervári kollégája, telekszomszédja és ismerősei közül került ki. Elemzők szerint a politikai hatalomhoz egyre inkább jelentős személyes jólét is kapcsolódik Oroszországban.

A Figyelő arról ír, hogy rossz idők járnak manapság az Egyesült Államokban az orvoslátogatókra. Maguk az orvosok, a fogyasztói érdekvédő csoportok és az állami hatóságok már hosszabb ideje ferde szemmel néznek a rendelőket és a kórházakat járó, nyomulós ügynökökre. Újabban azonban már a gyógyszergyárak vezetői is kezdik megkérdőjelezni, hogy ez az értékesítési gyakorlat kifizetődő. Az egyik nagy gyógyszergyár végén január végén a példátlan mértékű létszámleépítést jelentett be. A Figyelőszerint nem valószínű, hogy a két és félezer magyarországi orvoslátogatónak komolyan aggódnia kellene az állása miatt, mert nálunk a zömében orvos, vagy gyógyszerész végzettségű ügynökök a gyógyszerpiac fontos információit is elviszik az orvosokhoz. Másrészt egy-egy hazai egészségügyi intézménynek komoly érvágást okozna, ha elesne a promócióként kapott gyógyszerektől.

A Heti Válasz szerint a Fideszben azt mondják, hogy ha egy éven belül nem sikerül megbuktatni a kormányt, akkor erre legközelebb csak 2010-ben nyílhat esély. Az írás szerint Orbán Viktor kész arra is, hogy lemondjon a miniszterelnök-jelöltségről például Járai Zsigmond javára, ő pedig pártelnökként és frakcióvezetőként irányítsa a jobboldalt. A Heti Válasz információi szerint a Fidesz minden korábbinál komolyabban foglalkozik az árnyékkormány felállításának gondolatával.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

A légkör kaotikus természete miatt 7–10 napnál hosszabb távra nem lehet megbízható vagy pontos időjárás-előrejelzést készíteni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a HungaroMet Zrt. időjárás-előrejelző osztályának vezetője. Gaál Áron hozzátette: a csapadék-előrejelzés az egyik legkomplexebb feladat a meteorológiában. Azzal együtt valószínű, hogy a mostani „hőkupolának” heves zivatarok vetnek majd véget valamikor a hét közepén.

Orbán Viktor és Magyar Péter is reagált Hajdu János kihallgatásának hírére

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a Terrorelhárítási Központ korábbi főigazgatóját, Hajdu Jánost. Orbán Viktor volt miniszterelnök politikai indíttatású eljárásról beszélt és kiállt a volt TEK-parancsnok mellett, míg Magyar Péter kormányfő feltette a kérdést: „Vajon ki lesz a következő?”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
A szabályozás súlyos ára: a magyar kriptósok több mint harmada lemorzsolódott

A szabályozás súlyos ára: a magyar kriptósok több mint harmada lemorzsolódott

Az elmúlt időszakban a globális kriptopiac jelentős visszaesést mutatott. A piaci kapitalizáció a korábbi éves csúcsérték közel felére csökkent, miközben a likviditás is érdemben szűkült. A magas kamatkörnyezet, a mérséklődő intézményi kereslet és az árfolyamok erős ingadozása egyaránt csökkentette a kriptoeszközök vonzerejét. Ahogy egy korábbi cikkünkben bemutattuk, miközben a szabályozási keretek egységesítése nemzetközi szinten továbbra is kiemelt cél, a magyar piacon az elmúlt év fejleményei inkább a túlszabályozottság irányába mutattak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×