Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

"A magyar rendőrség túl gyakran agresszív"

Németh Zsolt kriminológus szerint a rendőrség korántsem volt biztos a dolgában a móri bankrablás ügyében. Ezt bizonyítja, hogy a nyomozócsoport Kaiser Ede elítélése után is folytatta munkáját - mondta el a Rendőrtiszti Főiskola tanára.

Nemcsak működött a nyomozócsoport, hanem a munkájának tudják be, hogy most megváltozott az eredmény. A rendőrök is érezték a bizonytalanságot, hiszen nem volt meg a fegyver, nem volt egyértelműen azonosítható nyom Kaiser és Hajdú vonatkozásában - hívta fel a figyelmet a szakember.

Németh Zsolt szerint senki nem mondta, hogy teljesen biztosak lennének a rendőrök a dolgukban, de a kriminalisztika mai tudásával és eszközeivel megvalósítható folyamatot végigvitték.

A kriminológus szerint ott "csúszott el" az ítélkezés, hogy eredményt kellett produkálni, és a nagy akarásban jöttek a hibák.

Ezt eredményezi, ha nem hagyjuk békén az igazságszolgáltatást - jelentette ki Németh Zsolt.

Mi a rendőr?

Németh Zsolt kijelentette: egyetért Tölgyessy Péterrel, aki a tévészékház ostroma után azt írta, hogy az volt a baj, hogy a nagy tömeg szurkolt a pár tucat randalírozónak.

A magyar rendőrség túl gyakran agresszív a hétköznapi polgárokkal szemben, miközben túl gyakran tehetetlennek látszik az igazán veszélyes jelenségekkel szemben - jegyezte meg.

A szakember szerint a rendőrökben van egyfajta omnipotencia érzés, hogy "mindenható vagyok".

A kriminológus úgy véli: évtizedekig tart, míg a rendőrség megtanulja, mi a demokratikus állam, és bár fiatalemberekről van szó, ott vannak a szervezet évtizedes hagyományai.

Ráadásul Magyarországnak nincs rendészeti stratégiája, ami azt jelenti, hogy nincs tisztázva, hogy mi a rendőr: az állam csendőre, akitől félni kell, vagy a társadalom különleges feladatokat végző tagja - mondta a Rendőrtiszti Főiskola tanára.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×