Infostart.hu
eur:
356.06
usd:
312.48
bux:
139944.07
2026. június 30. kedd Pál

Fordulatban reménykedik Hajdú ügyvédje

Két új gyanúsítottja van a 2002-es móri bankrablásnak, a rendőrség szerint mindketten részt vehettek a nyolc halálos áldozatot követelő mészárlásban. Ez komoly fordulatot jelent az ügyben, amelyben korábban már jogerősen életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy férfit.

A Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatója az InfoRádióban elmondta: mindkét gyanúsított vallomást tett, az információk hitelességét jelenleg ellenőrzik.

Bolcsik Zoltán hozzátette: a nyomozók még vizsgálják, hogy a két férfi kapcsolatban állhatott-e Kaiser Edével, akit a bíróság már jogerősen elítélt a móri bankrablásért.

Közben az InfoRádió értesülése szerint a Veszprémi Városi Bíróság elrendelte az egyik, kizárólag a móri ügyben meggyanúsított férfi előzetes letartóztatásba helyezését.

A postások elleni támadásokkal összefüggésben is gyanúsított férfi ügyében hamarosan döntenek.

Móron 2002. május 9-én nyolc embert megölve raboltak ki egy bankfiókot; az ügyben Kaiser Edét tényleges életfogytiglani börtönre ítélték; feltételezett társa, Hajdú László megismételt pere még tart.

Szoboszlai Richárd, a fővárosi főügyész helyettese az InfoRádióban közölte: egy esetleges perújrafelvétel csak Kaiser Edét érinthet, miután őt ítélték el jogerősen.

Ezt az eljárást kezdeményezheti a vádlott, a védő, illetve az ügyészség. Lehetőség van a perújítási nyomozás elrendelésére is.

Még a rendelkezésre álló adatokat és bizonyítékokat értékeli az ügyészség, szükség esetén megteszi az intézkedéseket - mondta Szoboszlai Richárd.

Lényegi kihatása van Kaiser Edére és Hajdú Lászlóra az, hogy az elmúlt napokban őrizetbe vettek két embert, akiket a móri bankrablással gyanúsítanak - közölte Hajdú László ügyvédje.

Kiss Attila ügyvéd az InfoRádióban közölte: úgy tudja, hogy Hajdú László nem ismeri a két új gyanúsítottat. További részletek itt!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mire megy el ennyi víz a hőségben? Miért van vízkorlátozás?
Kovács Károly az Arénában

Mire megy el ennyi víz a hőségben? Miért van vízkorlátozás?

Jelenleg Magyarországon az átlagos fejenkénti vízfogyasztás naponta 115 liter, amiből három litert iszunk meg – mondta az InfoRádióban a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke. Kovács Károly felidézte, hogy tíz évvel ezelőtt ez a mennnyiség kevesebb, 100 liter/fő/nap volt, de nyaranta már hűtésre is használják a vizet az emberek, ami jelentősen megnöveli a fogyasztást.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×