Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Az iskolabezárások ellen tüntettek a budapesti tanárok

A budapesti szakképző intézmények tervezett bezárása és átszervezése ellen tüntetett a három nagy pedagógus-szakszervezet a fővárosi önkormányzat épülete előtt. Az érdekképviseletek felhívták a figyelmet arra, hogy a húsz iskola bezárása legalább 1.000 pedagógus elbocsátásával jár.

Kertész Ágnes, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének budapesti ügyvivője a többi között azt kifogásolta, hogy eddig nem készült hatástanulmány a tervezett átalakítások költségéről.

A pedagógus-szakszervezetek által szervezett demonstrációt a Nagycsaládosok Országos Egyesülete is támogatta.

A szervezet úgy véli: a kormány reformintézkedései nemcsak a nagycsaládokra, hanem minden gyermeket nevelőre elviselhetetlen terheket rónak.

Nem sokkal korábban a fővárosi oktatási bizottság elnöke az InfoRádióban a demográfiai okok mellett a túlzott széttagoltsággal indokolta a terveket.

Germánné Vastagh Györgyi emlékeztetett arra, hogy az érintett intézményekben összesen 15 ezer diák tanul.

Hangsúlyozta: a bezárt intézmények diákjai jobb feltételeket nyújtó iskolákba kerülnek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×