Infostart.hu
eur:
361.55
usd:
315.28
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Marad a 13. havi nyugdíj

Nem tervezi a 13. havi nyugdíj rendszerének módosítását a kormány. Ezt a kormányszóvivő közölte.

Dansk Emese elmondta: az év első napjától 6,2 százalékkal emelkedett a családi pótlék, a gyed 7,2 és a nyugdíjak 4 százalékkal nőttek, a gyes összege pedig 26.830 forintra emelkedett.

Közölte: a családi pótlék összegének növelése havonta 700-900, a tartósan beteg vagy fogyatékos gyermeket nevelők esetében pedig 1.200-1.300 forint többletet jelent.

Az emelt összegű juttatást - visszamenőlegesen is - februártól kapják az érintettek - mondta Dansk Emese.

Folytatódnak a reformok

Az egyensúly, a reform és a fejlesztés áll a kormány 2007-es első félévi munkatervének középpontjában - közölte a kormányszóvivő.

A kabinet a kormány- és a konvergenciaprogramból, illetve az államreformból fakadó feladatokra koncentrál - mondta Danks Emese.
A 152 feladat közül Danks Emese megemlítette a közoktatási és felsőoktatási törvény módosítását, a közszférában dolgozók jogviszonyának átalakítását, valamint a termőföldről szóló törvény módosítását.

A kormányszóvivő elmondta azt is, hogy az idén először január 10-én tart ülést a kabinet.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Erős emelkedéssel zártak az amerikai tőzsdék

Erős emelkedéssel zártak az amerikai tőzsdék

Emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék, miközben a magyar piacon is optimista hangulat jellemezte a hét első kereskedési napját, a nagypapírok közül a Richter teljesített a legjobban. Amerikában szintén határozott emelkedés látható, a technológiai részvényeket tömörítő Nasdaq vezeti a főbb indexeket. A tengerentúli piacot az MI-hez kapcsolódó technológiai papírok, köztük az Intel, az AMD és a Qualcomm erősödése támogatja. A befektetők figyelmének középpontjában továbbra is a közel-keleti feszültség, az olajpiac alakulása és a Fed múlt heti kamatemelése áll. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×