Infostart.hu
eur:
365.27
usd:
320.85
bux:
152002.25
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Feloszlatná a Heves megyei közgyűlést a Fidesz

Heves megyében az elnök és tisztségviselők nélkül működő közgyűlés feloszlatását kezdeményezte az önkormányzat Fidesz-frakciója a helyi közigazgatási hivatalnál.

A Fidesz képviselőcsoportjának vezetője emlékeztetett arra, hogy az októberi választásokon egyaránt 20-20 mandátumot szerzett az MSZP, valamint a Fidesz és szövetségesei, de a két tömörülésnek nem sikerült megegyezésre jutnia.

Tatár László hangsúlyozta: az elnöki tisztségre minkét fél igényt tart. Mint mondta: a Fidesz legfőbb érve, hogy ők 940-el több voksot szereztek az október 1-jei önkormányzati választásokon, mint az MSZP.

A szocialisták viszont azt mondják, hogy miközben a Fidesz ötpárti szövetségben, ők egyedül szereztek 20 mandátumot, vagyis az MSZP a közgyűlés legnagyobb pártja.

Az önkormányzati törvény szerint az új önkormányzat nem oszlatható fel a megalakulásától számított hat hónapon belül. Az eljárás megkezdéséhez szükséges, hogy a közigazgatási hivatal megállapítsa a törvénysértést.

Címlapról ajánljuk

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Enyhe csökkenéssel zártak a vezető európai tőzsdék, miközben a magyar piac felülteljesített, elsősorban a Mol emelkedésének köszönhetően. Amerikában is esek a vezető részvényindexek. A tengerentúli részvénypiacokra az állampapírhozamok emelkedése nehezedik, miután a vártnál erősebb makrogazdasági adatok fokozták a további Fed-kamatemelésekkel kapcsolatos várakozásokat. Európában az amerikai–kínai egyeztetések előtti kivárás és a közel-keleti fejlemények is meghatározták a kereskedés hangulatát. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×