Infostart.hu
eur:
365.45
usd:
321.31
bux:
0
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Mindenképpen emelik a pedagógusok óraszámát

Az oktatási minisztérium nem tud eltekinteni a pedagógusok kötelező óraszámának emelésétől - mondta a tárca államtitkára. Arató Gergely az InfoRádióban hozzátette: a törvény már hatályba lépett, és az óraszámemelés szerepel a konvergenciaprogramban is.

A szocialista politikus a pénteki pedagógusdemonstrációval összefüggésben azt hangsúlyozta, hogy a tárca eddig is folyamatosan tárgyalt az érdekképviseletekkel, és a tervek szerint a megbeszélések a jövőben is folytatódnak.

Pénteken több civil szervezet tiltakozik a közoktatási törvény módosítása miatt. A megmozduláson - az akciót szervező Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete mellett - jelen lesz a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája, a LIGA Szakszervezetek, a Magyar Nevelők és Tanárok Egyesülete, a Keresztény Pedagógusok Szakszervezete és a Keresztény Pedagógus Társaság.

Kerpen Gábor, a PDSZ elnöke korábban azt mondta: céljuk - a közoktatási törvény megváltoztatása mellett -, hogy a kormány üljön velük tárgyalóasztalhoz.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Pogátsa Zoltán: emelkedik a világ országainak eladósodottsága, de nem ez az igazi baj

Pogátsa Zoltán: emelkedik a világ országainak eladósodottsága, de nem ez az igazi baj

A Nemzetközi Valutaalap jelentése szerint a globális bruttó államadósság 2025-ben már a világ GDP-jének csaknem 94 százalékára emelkedett, és a jelenlegi folyamatok fennmaradása esetén 2029-re eléri a globális GDP 100 százalékát. A szervezet szerint a kormányok továbbra is túl lassan mérséklik a költségvetési hiányokat, miközben a magas kamatok és a közel-keleti konfliktusok tovább növelik a kockázatokat. A globális gazdasági folyamatokról és a magyar államadósság helyzetéről Pogátsa Zoltán közgazdász beszélt az InfoRádióban.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×