eur:
388.81
usd:
360.63
bux:
68557.03
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

A Fidesz is megszorítana?

A Népszabadság azt írja, hogy nem sokat lehet megtudni a Fidesz alternatív gazdasági programjáról. Ami ismert: sok kérdésben egyeztetnének a szocialistákkal, és szerintük is szükség van megszorításokra.

Varga Mihály, a párt alelnöke a Népszabadságnak azt mondta, hogy programjuk kiegészült a személyes, polgári jogi és a kormányzati felelősség, illetve felelősségre vonás kérdésével - a párt fel is jelentette a miniszterelnököt közérdekű adatok eltitkolása miatt.

Varga Mihály szerint a Fidesz elképzelései továbbra is az államháztartási kiadások átstrukturálásán alapulnak, ellenben a kormány elfogadott, a bevételeket adóemelések révén növelő programjával.

"A kiadáscsökkentést nem lehet megúszni" - fogalmaz Varga Mihály, majd hozzáteszi: például le kellene állítani a jelenleg is futó, indokolatlan közbeszerzéseket.

Fogtömés fogorvos nélkül

A Népszabadság beszámolója szerint Rüdiger Kniep, a drezdai Max-Planck Kutatóintézet kémikusa olyan pasztát állított elő, amely 98 százalékban kalcium-foszfátot, két százalékban pedig egy speciális zselatinszerű anyagot tartalmaz.

Amikor az anyagot a fogszuvasodás leggyakoribb helyére, a fognyakra kente, rövidesen olyan szilárd, csontba beépülő réteget alkotott, hogy mikroszkóppal sem lehetett az eredeti fogszerkezettől megkülönböztetni.

A német tudós pasztáját a nemzetközi együttműködés jegyében két franciaországi kísérletben is kipróbálták. Gondos fogpucolást követően heti egy alkalommal a fogínysorvadásban szenvedők érzékeny fognyakára kenték az anyagot.

Már két hét múlva bezárultak az addig nyitott mikroszkopikus csatornácskák, pórusok 80 százaléka.

Az alkalmazásnak megvannak természetesen a határai, mint ahogy azt maga Rüdiger Kniep is bevallotta. Hisz igazi nagy lyukakat ezzel a módszerrel nem lehet megszüntetni. A fogszuvasodást magától kijavító, önreparáló, eljárást ez idáig nem sikerült megtalálni.

Ingatlanadót mindenkire!

A Magyar Nemzet szerint minden ingatlant megadóztat a kormány 2008-tól - derül ki a lap birtokába került pénzügyminisztériumi tervezetből.

Az új közteher már 15 millió forintos lakás esetében is évi 30 ezer forintot tesz ki, alsó határ pedig nincs, tehát minden tulajdonos fizetni fog. A magasabb sávokban másfél százalékig is nőhet az adóteher.

Komoly viták várhatók az ingatlanértékek meghatározása körül is, a kormány ugyanis a luxusadó bevezetésekor használt, vitatott módszereket vetné be.

Az új szabályozással megszűnne a legnagyobb értékű ingatlanokra ez évtől kivetett luxusadó, ami a befolyó bevételeket tekintve nem váltotta be a kabinet reményeit. A kormány ugyanakkor megtartaná az iparűzési adót, sőt 2009. január elsejétől - az adóalap szűkítése mellett - akár 9-10 százalékosra is növelné, jóllehet, korábban a kabinet azt hangoztatta: az ingatlanadó a megszűnő iparűzési adó-bevételeket pótolhatná.

A Google megvette a YouTube-ot

Az Index szerint létrejött az év egyik legfontosabb megállapodása: a Google 1,6 milliárd dollárért felvásárolta a YouTube-ot.

A történelmi összeolvadást néhány legalább ilyen fontos megállapodás, valamint a szokásos találgatássorozat előzte meg. Chad Hurley, a YouTube vezérigazgatója azt hangsúlyozta, hogy a Google hirdetési platformja kiválóan fog integrálódni a YouTube-ba.

A Google részéről azt hangsúlyozták, hogy a Google keresője fontos fejlesztés lesz a YouTube-on, valamint azt is nyomatékosították, hogy az akvizíció nem jelenti a Google Video, vagyis a Google saját videómegosztó szolgáltatásának végét.

A megállapodás több szempontból is rekordnak számít. A Google eddigi legnagyobb dobása a Time Warnerben vásárolt 5 százalékos részesedés volt, melynek értéke azonban "mindössze" egymilliárd dollár körüli.

De rekord a mostani bevásárlás az úgynevezett webkettes, új közösségi szájtok felvásárlásának történetében is. Az eddigi csúcstartó a MySpace volt, amelyet tavaly a News Corp 580 millió dollárért vásárolt meg.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Az új programjáról dönt a CDU – Angela Merkelnek csak a szelleme kísért a kongresszuson

A korábban kiszivárgott tervezet szerint több területen is szembe megy a korábbi merkeli politikával a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) új programja, amelyet a küldöttek fogadnak el a párt hétfőn kezdődött háromnapos kongresszusán. A tanácskozáson nincs is jelen a korábbi pártelnök- kancellár, de a kongresszusra korábbi politikája közvetve mégis rányomta bélyegét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Nagy pofont kapott a magyar gazdaság

Nagy pofont kapott a magyar gazdaság

Már meghallgatható a Portfolio Checklist hétfői adása. A műsor első részében azt jártuk körbe, hogy miért esett hatalmasat a magyar export, illetve az import és ez milyen hatással lesz a gazdasági kilátásokra. Vendégünk Hornyák József, a Portfolio makroelemzője. A második részben arról kormányzati tervről lesz szó, amely alapján egy projekttársaság alá szerveznék a kórházakban működő gyógyszertárakat. Erről Csiki Gergelyt, a Portfolio lapigazgatóját, egészségügyi témákkal foglalkozó makroelemzőjét kérdezzük.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×