Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Mennyit költ az állam Gyurcsány fotózására?

A kormányzat havonta összesen 1,2 millió forintot költ Gyurcsány Ferenc miniszterelnök fényképezésére. A kormányszóvivő szerint azért van szükség saját fotósra, mert az általa készített képek kerülnek fel a kormány által üzemeltetett honlapokra.

Danks Emese közölte: egy betéti társasággal havi 700 ezer forintos szerződést kötöttek.

Hozzátette: a cég vállalta, hogy fotózzák a kormányfőt a napi 6-8 megjelenésén, elkészítik a kormánytagok portréját.

Egy másik bt. havi 485 ezer forintért archiválja a képeket, és elvégzi a papír alapú fotókkal kapcsolatos teendőket.

A kormányszóvivő elmondta azt is, hogy ezek a képek kerülnek fel a kormányzati portálokra, valamint más sajtóorgánumoknak is küldenek belőle példányt.

Elmondta azt is: éves szinten 9 millió forintot költ a Miniszterelnöki Hivatal ilyen jellegű kiadásokra.

Ez az összeg a jelenlegi szerződésekből kiindulva 7 és fél hónapra elegendő.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×