Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Nem kértek engedélyt a hétvégére a Kossuth téri tüntetők

Nem kértek engedélyt kulturális rendezvény hétvégi megtartására a Kossuth téri demonstráció szervezői - közölte a Fővárosi Közgyűlés városképvédelmi bizottságának elnöke.

Endrédy István az InfoRádióban azt mondta: a testület szerdai, cikluszáró ülésének végéig nem kaptak kérelmet az ügyben.

A politikus hangsúlyozta: kulturális jellegű közterület-használathoz szükség lenne a bizottság engedélyére.

Endrédy István felhívta a figyelmet arra is, hogy már két hete hozzájárultak ahhoz, hogy a Kossuth teret a Miniszterelnöki Hivatal használja október 20. és november 4. között, míg a rendőrségre érkezett bejelentésben - tudomása szerint - október 25-ig jeleztek a térre tüntetést.

Ha rendezvények egymás mellé kerülnek, akkor a rendezők szoktak megállapodni arról, hogyan használják ugyanazt a teret. A Miniszterelnöki Hivatal megkapta a közterület-használati engedélyt, és színpadokat, berendezéseket akar felállítani - tette hozzá a Fővárosi Közgyűlés városképvédelmi bizottságának elnöke.

Endrédy István szerint ha a rendezők nem tudnak megegyezni, akkor a tüntetők útban lévő színpadát el lehet bontani, a tüntetőket azonban nem lehet eltávolítani, hiszen nyílt rendezvényekről van szó.

Tudják, mit kell tenni

Ha a hétvégén kampánycsendsértést követnek el a Kossuth téren a tüntetők, akkor a rendőrség az előre elkészített intézkedési terv szerint jár el - mondta az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője az InfoRádióban.

Garamvölgyi László a rendőrségi vezetők értekezlete után közölte: összeállították azoknak a jogszabályoknak a listáját, amelyek alapján a rendőrség intézkedhet a hétvégén.

A kulturális rendezvényre a főváros rendelete az irányadó, vagyis a fővárosnál kell ezt engedélyeztetni - tette hozzá a szóvivő.

Mindenképp kampánycsendsértés?

Korábban a Kossuth téri demonstráció szervezői közölték, hogy kulturális rendezvénnyé alakul át a hétvégére a tüntetés.

Tóth Zoltán, a Közép- és Kelet-Európai Választási Szakértők Szövetségének főtitkára az InfoRádióban korábban azt mondta: kampánycsendsértésnek minősül a Kossuth téri rendezvény, ha az bármilyen formában folytatódik péntek éjfél és vasárnap este között, mert a megmozdulásról mindenki tudja, milyen politikai üzenetet hordoz.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Így csökkent a hívők száma, miközben gyarapodtak az egyházi iskolák – kutatás

Így csökkent a hívők száma, miközben gyarapodtak az egyházi iskolák – kutatás

2010 óta megduplázódott az egyházi iskolák száma, ezzel szemben a 2011-es és 2022-es népszámlálások között a vallásos emberek 20 százaléka „eltűnt” – derült ki a Republikon elemzéséből. Az intézet vezető kutatója, Schlanger Márton az InfoRádióban elmondta: az utóbbi 16 évben átlagosan az egyházi iskolák négyszer annyi forrásból gazdálkodhattak, mint az önkormányzatok által fenntartott intézmények.

Tóth Gábor: komoly gondot okozhat néhány éven belül az egészségügyben a kettős korfa

Az orvoshiány a hálapénz megszüntetése és a béremelés óta is hozzávetőleg tíz százalékos Magyarországon – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Kórházszövetség elnöke, a Bajai Szent Rókus Kórház főigazgatója. Tóth Gábor arról is beszélt, hogy az orvosi hibákért mondott nyilvános bocsánatkérés kötelezettsége is új helyzetet teremt az egészségügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×