Infostart.hu
eur:
365.33
usd:
315.14
bux:
150666.43
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika

A többség szerint le kéne mondania Gyurcsánynak

A megkérdezettek többsége, 59 százaléka szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök beszéde, amelyben elismerte, hogy megtévesztették a választókat, nem maradhat politikai következmények nélkül, és a miniszterelnöknek le kellene mondani.

A Magyar Gallup Intézet által készített felmérés szerint a megkérdezettek 43 százaléka nyilatkozott úgy, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek le kellene mondania, "mert bevallotta, hogy hazudott".

A legtöbben azon az állásponton vannak, hogy Gyurcsány Ferencnek le kell mondania és az államfőnek új miniszterelnököt kell jelölnie, mert a jelenlegi kormányfő "végig hazudtuk az utolsó másfél, két évet".

Ezzel ellentétes állásponton van a lakosság harmada (34 százalék). A lakosság negyedének (23 százalék) egy része nem is hallott a hírről, másik része pedig nem tud, illetve nem akar véleményt nyilvánítani a kérdésben - tette közzé internetes oldalán az intézet.

A lakosság majd kétharmada (59 százalék) szerint a választás után elhangzott, most nyilvánosságra hozott miniszterelnöki beszédnek politikai következményei kell legyenek. Ezen a véleményen csaknem háromszor annyian vannak, mint azok, akik úgy gondolják, hogy erre nincs szükség.

A teljes lakosság ötöde (21 százalék) "gondolja csak, hogy nem szükséges, hogy politikai következményei legyenek ennek az ügynek, míg a megkérdezettek további egyötöde nem tud, vagy nem akar véleményt nyilvánítani, illetve nem hallott még a hírről".

A hétfői telefonos közvélemény-kutatást 584 felnőtt magyar állampolgár körében végezték. A kutatás reprezentatív.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Európa függetlenebb lett az orosz gáztól, ám érzékenyebb a világpiacokra

Európa függetlenebb lett az orosz gáztól, ám érzékenyebb a világpiacokra

Az orosz gáz visszaszorítása megváltoztatta az európai gázárak dinamikáját is. 2011-2021 között az európai havi gázárváltozások ingadozásának 75 százalékát, 2022 után már 94 százalékát magyarázta a globális gázár-index megváltozása. A számot óvatosan kell értelmezni, mert a használt globális index maga is tartalmaz európai árat. A tendencia mégis fontos kérdést vet fel: lehet-e egyszerre diverzifikáltabb az ellátás és globalizáltabb a kockázat?
inforadio
ARÉNA
2026.08.31. hétfő, 18:00
Bauer Bence
a Mathias Corvinus Collegium Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×