Infostart.hu
eur:
364.01
usd:
317.28
bux:
0
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Sólyom: Gyurcsány személyes felelősségét összemosta 16 év politikájával

A köztársasági elnök szerint a kormányfő a személyes felelősségét összemosta az utóbbi 16 év politikájának értékelésével. "Semmilyen cél nem igazolhatja, hogy bárki a demokráciába vetett bizalmat kockáztassa, még kevésbé, hogy ezt valaki tudatosan és büszkén tegye" - fogalmazott Sólyom László, aki ennek nyilvános elismerését várja a kormányfőtől.

Sólyom László szerint a demokrácia hitelvesztése fenyeget, a felvétel és az annak nyilvánosságra kerülése utáni botrány morális válságot okoz Magyarországon.

Az államfő elmondta azt is, hogy sokan cselekvésre szólították fel, de az alkotmány nem ad neki beavatkozási lehetőséget, mert a kormány az Országgyűlésnek tartozik felelősséggel.

Az MSZP kiáll a miniszterelnök mellett

Az MSZP egységesen kiáll Gyurcsány Ferenc mögött - mondta az InfoRádióban Lendvai Ildikó, a párt parlamenti frakcióvezetője.

Gazsó Ferenc, a párt társadalompolitikai tagozatának tiszteletbeli elnöke korábban az InfoRádiónak azt mondta: a kormány hiteltelenségi bizonyítványt állított ki magáról. Lendvai Ildikó ennek kapcsán azt közölte: nem is meri a nyilatkozatot, így nem is kíván arra reagálni.

"Gyurcsány nem kívánatos személlyé vált a magyar politikában"

A Fidesz frakcióvezetője azt mondta: arra kérte a köztársasági elnököt, hogy menessze a kormányt. Navracsics Tibor közölte: pártja nem akar új választásokat, pusztán új kormányfőt, mivel Gyurcsány Ferenc nem kívánatos személlyé vált a magyar politikában.

Az SZDSZ parlamenti frakcióvezetője azt mondta: az eset nem gerjeszt feszültséget a koalíciós partnerek között. Kuncze Gábor azt is közölte: nem ért egyet a miniszterelnök szavaival, mint mondta, igenis történt érdemi előrelépés Magyarországon 2002 óta.

Az MDF frakcióvezetője szerint azonban Gyurcsány Ferencnek le kell mondania. A konstruktív bizalmatlansági indítvány eszközével azonban pártja nem akar élni - tette hozzá Herényi Károly, mondván: a helyzetet az MSZP-SZDSZ koalíciónak együtt kell megoldania.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Hétfőtől új munkarendben dolgozik az Országgyűlés, Magyar Péter beszéde nyitja az ülést

Háromhetes munkarendre tér át a parlament. Az interpellációk és azonnali kérdések időtartama a jelenlegi hatvanról egyaránt kilencven percre nő. Dönthetnek az egészségügyi kamarák kötelező tagságáról, kedden a Médiatanács hat tagját és elnökét is megválaszthatja az Országgyűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

A tegnapi ukrán csapássorozat, amely során 1951 drónt és 8 rakétát vetettek be Oroszország ellen, a legnagyobb volt a háború kezdete óta - írja az MTI az orosz védelmi minisztérium és a TASZSZ alapján. Vasárnap zárult az orosz parlamenti választás, a szavazatok 71 százalékos feldolgozottságánál a kormányzó Egységes Oroszország 57,5 százalékot szerzett, míg a kommunisták 14, a liberális demokraták 8,7, az Új Emberek 7,9, az Igazságos Oroszország pedig 5 százalékon áll. Dmitrij Medvegyev, az Egységes Oroszország elnöke kijelentette, hogy a kormánypárt méltó módon szerepelt. Az előzetes adatok szerint a részvételi arány 56,6 százalék volt. Volodimir Zelenszkij ukrán és Donald Trump amerikai elnök New Yorkban tervez találkozni - jelentette be Zelenszkij tegnap, miután telefonon egyeztettek. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×