Infostart.hu
eur:
365.87
usd:
327.76
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles

Gyurcsány: "összekacsintottunk a választókkal"

Akár kedvező hatása is lehet a kormánypártok jelöltjeire nézve, hogy nyilvánosságra került a májusi hangfelvétel - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Magyar Televízió A szólás szabadsága című műsorában.

A kormányfő szerint egyre bővülő hazugságcsapdába került a magyar politika a rendszerváltás óta, de különösen az elmúlt hat-nyolc évben. Úgy fogalmazott: egymásra licitáló politikusok próbálták elhitetni az országgal, hogy küzdelem nélkül lehet életszínvonal-javulást elérni. Gyurcsány Ferenc azt mondta: a vita végén meg akarta értetni a kormányzás tétjét a frakciótagokkal.

Elismerte, hogy az általa vezetett másfél év alatt sem tudott kitörni az ország a csapdából. A kormányfő szerint az elmúlt ciklusban hoztak szociális intézkedéseket, de bátor reformba nem mertek belevágni. Úgy vélte, hogy minden kabinet visszahőkölt a komoly változtatásoktól.

"Folyamatosan féligazságok csapdájában vergődik az ország évek óta. Én meg belül azt mondtam, hogy hagyjuk ezt abba, ez nem Magyarország, ez nem politika" - jegyezte meg a kormányfő.

Arra a kérdésre, hogy elnézést kell-e kérni a szavazóktól, Gyurcsány Ferenc úgy választolt: bizonyos tekintetben össze is kacsintottak a választókkal.

A miniszterelnök azt mondta, hogy örül a beszéd nyilvánosságra kerülésnek. Megjegyezte, hogy szókimondását a közeg indokolta. Gyurcsány Ferenc hozzátette: meg kell tudniuk, hogyan került ki a felvétel, de ez most nem érdekli.

A kormányfő a közszolgálati televízióban azt mondta: büszke a fordulatra. Szerinte nem annak kell lemondani, akinek van bátorsága szakítani egy rossz hagyománnyal, hanem annak, aki folytatja a hazugság politikáját.

"Nem teszem meg azt a szívességet, hogy feláldozom a hazugság politikáját az őszinteség politikájának oltárán" - fogalmazott a miniszterelnök, aki bízik benne, hogy nyilvánosságra került beszédének teljes szövege katarzist hozhat, a nemzeti radikális, populista politika pedig hitelét veszti, így az önkormányzati választásokon a szocialisták számára akár kedvező hatása is lehet.

Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×