Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Orbán: felelősségre vonást!

Magyarországon politikai válság van és illegitim kormánydöntések születnek - jelentette ki a Fidesz XII. kerületi kampányrendezvényén a párt elnöke.

Orbán Viktor a demokráciába vetett hit megrendüléséről beszélt, majd leszögezte, hogy felelősségre kell vonni azokat, akik ide juttatták az országot.

Kijelentette, hogy pártja ellenzi a "reformdiktatúrát", és továbbra is kitart az adók és járulékok csökkentésének politikája mellett.

Figyelmeztetett: szükség van a kampányolásra, mert az önkormányzati választás most a kormányról is szól.

Tizenhat év óta ez a legfontosabb önkormányzati választás, mert az a tétje, hogy mindent meg lehet-e velünk csinálni - mondta a fórumon Pokorni Zoltán alelnök.

A Fidesz XII. kerületi polgármester-jelöltje emlékeztetett arra, hogy az MSZP homlokegyenest más ígért a tavaszi választások kampányában, mint amit most megvalósít, de arra kért mindenkit, hogy mégse fütyüljék ki az embereket "provokáló" Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt.

Gyurcsány Ferenc "ne arról beszéljen, hogy kifütyülik, hanem arról, hogyan jutottunk ide" - tette hozzá.

Polgármester-jelöltként Pokorni Zoltán egyebek mellett a környező országokba szervezett osztálykirándulások anyagi támogatását ígérte a budaiaknak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×