Infostart.hu
eur:
366.14
usd:
321.88
bux:
151507.86
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Vihar: a katasztrófavédelem vezetője elismerte felelősségét

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója elismeri felelősségét az augusztus 20-án történtek miatt, annak ellenére, hogy a katasztrófa idején Törökországban tartózkodott.

Még ha közvetlen személyes felelőssége nincs is az augusztus 20-án elkövetett hibában, a katasztrófavédelmi szervezet első számú vezetőjeként felelős a történtekért - derült ki Tatár Attila szavaiból.

A katasztrófavédelem főigazgatója elmondta: korrekt vizsgálat folyt az ügyben, így teljesen jogszerűnek tartják és tudomásul vették Lamperth Mónika miniszter döntését, amelyben feddésben, illetve megrovásban részesített több vezetőt is.

A főigazgató szerint saját vizsgálatot is folytattak és az összes érintett szolgálat közül elsőként hozták meg azokat a személyzeti és szerkezeti változtatásokat amiket szükségesnek ítéltek.

Tatár Attila kiemelte: szeretnék visszaszerezni azt a bizalmat, amelyet az OKF az elmúlt években érdemelt ki munkájával.

"Túl általánosak az OMSZ jelzései"

Annak kapcsán, hogy az Országos Meteorológiai Szolgálat korábbi nyilatkozataiban elutasította a felelősséget és a katasztrófavédelmet hibáztatta a történtekért, Tatár Attila megjegyezte: túl általánosak és operatív intézkedések végrehajtására nem alkalmasak azok a jelzések, amelyeket az OMSZ-tól kapnak.

A katasztrófavédelem főigazgatója hozzátette: Dunkel Zoltán, az OMSZ vezetője azt mondta, hogy amennyiben szükséges, tudnának konkrét, részletes riasztási adatot is szolgáltatni. "Azt gondolom, hogy ezt külön felkérés nélkül is meg kellett volna tenni, ha képesek erre" - vélekedett Tatár Attila.

A főigazgató hangsúlyozta: az augusztus 20-i, 5 ember halálát okozó vihar egy olyan természeti vis maior volt, amelyet a meteorológia sem volt képes időben ilyen pontossággal előre megjósolni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás keretében elrendelt intézkedéseket. Ez 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását jelenti, amiről már csak egy döntés van hátra, az Európai Tanácsnak kell ráütnie a pecsétet, de elég a minősített többség, és nem szokták felülbírálni a Bizottság javaslatait.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten estek az európai, majd az amerikai részvénypiacok is, estére viszont a Hormuzi-szorosról érkező biztató hírek hatására javult a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×