Infostart.hu
eur:
365.25
usd:
314.4
bux:
149161.68
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika

Gusztos feljelentést tett az élő csirkék ledarálása miatt

Állatkínzás gyanúja miatt feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen Gusztos Péter, az SZDSZ országgyűlési képviselője, miután lapinformációk szerint élve darálták le a madárinfluenza miatt vágásra ítélt baromfik egy részét az egyik hódmezővásárhelyi feldolgozótelepen.

A kormánypárti politikus emlékeztetett arra: a Délmagyarország című napilap szemtanúkra hivatkozva számolt be az esetről.

A gyár igazgatója nem akarta kommentálni az újság információit.

A lapnak nyilatkozva Gráf József agrárminiszter azt mondta: nincs tudomása az esetről, de nem tartaná megengedhetőnek, hogy élő állatokat dolgozzanak föl.

Tuczakov Szilvána, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta: a rendőrséghez az ügyben eddig nem érkezett feljelentés.

A múlt hónapban Bács-Kiskun megyében hatszázezer szárnyas elpusztítását rendelték el a madárinfluenza miatt.

Címlapról ajánljuk
Izland megint nem kért az EU-ból – a szakértő elmagyarázza, miért nem

Izland megint nem kért az EU-ból – a szakértő elmagyarázza, miért nem

Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa fel a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval. A részletekről Németh Viktória, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány senior kutatója beszélt az InfoRádióban.

Karácsony Gergely gyorsít és nem akar pereskedni az új kormánnyal

Több villamos- és trolibusz-járat megújítását tudta az Európai Unió helyreállítási alapjából finanszírozni a főváros – mondta el az InfoRádiónak Karácsony Gergely. Budapest főpolgármestere hozzátette a szolidaritási hozzájárulásra vonatkozó kérdésre, az önkormányzat szeretne mindenben együttműködni és jó kapcsolatot ápolni a Tisza-kormánnyal.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×