Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Felülvizsgálná az autópálya-szerződéseket a Fidesz

Választási győzelme esetén felülvizsgálná a 2002 és 2006 között kötött autópálya-szerződéseket a Fidesz, ugyanis magasnak találja az építések árát. A Nemzeti Autópálya Zrt. szerint az árak reálértéken nem mutatnak eltérést a két kormányzati időszak között.

Varga Mihály, a Fidesz alelnöke úgy vélte, hogy vannak olyan autópálya szakaszok, amelyek kilométerenként kétszer-háromszor drágábbak, mint amelyek a korábbi kormány idején épültek.

Erre példaként az Ordacsehinél épült M7-es autópálya-szakaszt, illetve a Köröshegynél épülő völgyhidat említette.

A politikus nem zárta ki annak lehetőségét sem, hogy a felülvizsgálat azt bizonyítja be: nem volt igazuk.

Emelkedő anyagköltség

A Nemzeti Autópálya Zrt. szóvivője közölte: míg a 2000 és 2002 között épült M3-as autópálya kilométerenként csaknem 940 millió forintba került, az M6-os 2005-2007 között elkészülő részének ára megközelíti az 1,2 milliárd forintot, az M0-ás 26 és fél kilométeres szakasza pedig kilométerenként 1 milliárd forintnál kevesebbe került.

Béni Gyöngyi emlékeztetett arra, hogy a gyorsforgalmi utak építési árának nagy részét az anyag- és energia költség teszi ki, ami az elmúlt 4 évben a világpiaci árak emelkedése miatt magasabb volt, mint a 2002 előtti időszakban.

Címlapról ajánljuk
Könyörgőre fogja az operatív törzs: nincs vége a télnek, visszatér a -20 fok

Könyörgőre fogja az operatív törzs: nincs vége a télnek, visszatér a -20 fok

A meteorológiai előrejelzések alapján szombaton a Nyugat-Dunántúlon minimális ónos esőre, míg az országban többfelé ködre kell számítani, vasárnap estétől pedig újra extrém hideg, akár -15, -20 Celsius-fok is várható, elsősorban az északkeleti országrészben – közölte az operatív törzs szombaton.

Donald Trump: nemzetbiztonsági érdek Grönland megszerzése

Az elnök Washingtonból távozva a repülőtéren újságírók előtt kifejtette, hogy a kiterjedt amerikai katonai beruházások révén megcélzott amerikai rakétavédelmi pajzs, az „Aranykupola" (Golden Dome) kiépítése szempontjából is fontos szerepet kapna Grönland. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a kérdésről tárgyalások vannak a NATO-val is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×