Infostart.hu
eur:
367.84
usd:
317.49
bux:
146772.66
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka

Több százezer petárdát foglaltak le decemberben

Több százezer petárdát foglaltak le a rendőrök, a határőrök és a pénzügyőrök november vége óta. A módosított jogszabály szerint tilos használni nagy hanghatást keltő petárdákat.

Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy eddig 200 esetben indítottak eljárást, és 250 ezer tiltott pirotechnikai eszközt találtak.

Sipos Jenő, a Vám- és Pénzügyőrség szóvivője arról számolt be, hogy a szlovén, osztrák és szlovák határszakaszon megszűnt a vámellenőrzés korábbi formája, így elsősorban az úgynevezett mélységi ellenőrzések során próbálják elfogni a csempészeket. Hozzátette, hogy rendszeresen ellenőrzik a piacokat is.

Kovács Iván, a Határőrség szóvivője azt mondta: a közúti határátkelőknél november vége óta 27 esetben találtak illegális petárdaszállítmányokat mintegy két millió forint értékben.

A módosított pirotechnikai jogszabály szerint tilos használni nagy hanghatást keltő petárdákat, a szabálysértési bírság legmagasabb összegét egyúttal 50 ezer forintról 100 ezerre emelték.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.03. csütörtök, 18:00
Kis Anna meteorológus, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa
Szabó Péter éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszékének doktorandusza
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×