Legutóbb a Lenta című orosz portálnak nyilatkozó és a szöuli Kookmin Egyetemen oktató Andrej Lanykov professzor interjúja utalt arra, hogy Moszkvában egyre komolyabban veszik egy potenciális „ázsiai NATO” létrejöttét. Az apropó az volt, hogy Donald Trump amerikai elnök nemrég Washingtonban fogadta Li Dzse Mjongot, a fő dél-koreai ellenzéki vezetőt. Őt eddig Japán és az Egyesült Államok kemény bírálójának tartották, de nemrég váratlanul tárgyalásokat folytatott Sigeru Isiba japán kormányfővel.

Ezt újabb jelnek tartják Moszkvában, hogy az Egyesült Államok és kelet-ázsiai szövetségesei szorosabbra fűzik kapcsolataikat. Az elmúlt években Washington, Tokió és Szöul látványosan közeledett egymáshoz. A 2023-ban létrehozott háromoldalú biztonsági partnerség kiterjed a hírszerzési együttműködésre és a közös hadgyakorlatokra is. A japán kormányfő már nyíltan emlegette egy „ázsiai NATO” lehetőségét „a kínai, orosz és észak-koreai fenyegetés ellensúlyozására”. Az Egyesült Államok tokiói nagykövete pedig egy „gazdasági NATO”-t sürgetett Kína kereskedelmi nyomásgyakorlás visszaszorítására.

Dél-Korea a 20. századi japán hódítás és jogsértések táplálta sérelmeit félretéve közeledik Tokióhoz. Ebben szerepe van annak is, hogy ugrásszerűen nőtt a koreai társadalomban a kínai befolyástól való félelem. A Dél-Koreának 2016-ban adott rakétavédelmi rendszert övező, Pekinggel folytatott vita után Kína népszerűsége drámaian visszaesett. Ma sok dél-koreai kedvezőbben ítéli meg Japánt, mint Kínát. A szöuli közbeszédben időről időre felmerül az önálló atomfegyver lehetősége is, ami komoly aggodalomra ad okot Washingtonban. Lehet, hogy az oroszok aggódnak, de Nyugaton közben úgy tartják:

nem látnák akadályát, hogy katonailag kiálljanak Kína mellett, ha az konfliktusba keveredne az Egyesült Államokkal.

Bár Moszkva kapcsán a figyelem továbbra is Ukrajnára összpontosul, a Kreml már 2013-ban meghirdette saját „ázsiai fordulatát”. Azóta a haditengerészeti és sarkvidéki doktrínákat is átírták, hogy a Csendes-óceánt és az Északi-tengeri útvonalat helyezzék előtérbe. Az orosz energiaszektor és a hajózási ipar mind szorosabban kapcsolódik a kínai „Sarkvidéki Selyemút” projektjéhez.

Washington stratégiája világos: olyan szövetségi hálót építeni, amelyben helyet kap az ausztrál–brit–amerikai AUKUS mellett a háromoldalú amerikai–japán–koreai együttműködés, sőt idővel akár egy formális „ázsiai NATO” is.

Az, hogy valóban létrejön-e egy ázsiai NATO, egyelőre kérdéses. A Politico című liberális portál a múlt év végén igyekezett azzal érvelni ez ellen, hogy a Fülöp-szigetek védelmi miniszterét idézte, aki szerint a régióban egymásnak ellentmondó nemzeti érdekek akadályozzák ezt. Viszont kétségtelen, hogy az ázsiai erőviszonyok a hidegháború óta a legnagyobb átalakulás előtt állnak.