Infostart.hu
eur:
361.83
usd:
311.22
bux:
148307.14
2026. szeptember 4. péntek Rozália
Juraj Blanár szlovák külügy- és Európa-ügyi miniszter a Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel a tárgyalásuk után Budapesten, a minisztériumban tartott sajtótájékoztatón 2023. december 20-án.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

A szlovák külügyminiszter felszólította a világ nagyhatalmait

Juraj Blanár szlovák külügyminiszter kedd este az ENSZ Biztonsági Tanácsának New York-i ülésén az ukrajnai konfliktus békés megoldására szólította fel a világhatalmakat. Rámutatott, hogy még két és fél évvel az ukrajnai háború kitörése után sem jelent meg a nagyhatalmak elkötelezettsége a békefolyamat mellett.

„Mindenekelőtt az emberekre kell gondolnunk” – fogalmazott a szlovák diplomácia vezetője New Yorkban. Juraj Blanár felszólalását Szlovénia tette lehetővé, mint a Biztonsági Tanács elnökségét biztosító tagállam, amely felkérte Ukrajna szomszédait, hogy foglaljanak állást a folyamatban lévő konfliktussal kapcsolatban.

A külügyminiszter hangsúlyozta, hogy Szlovákia támogatja Ukrajna szuverenitását és területi integritását a nemzetközileg elismert határain belül. Kiemelte, hogy a határokat tiszteletben kell tartani, és nem kell erőszakkal megváltoztatni. Emlékeztetett arra, hogy Szlovákia nem ismerte el Koszovó egyoldalú függetlenségének kikiáltását, és nem ismeri el a Krím és négy másik kelet-ukrajnai régió oroszok általi annektálását sem.

Rámutatott, még két és fél évvel az ukrajnai háború kitörése után sem jelent meg a nagyhatalmak elkötelezettsége a békefolyamat mellett. Szerinte az ENSZ Biztonsági Tanácsában egyre mélyül a megosztottság, és megkérdőjeleződik a béke védelmező szerepe. „Szlovákia felszólít minden érintett felet, hogy tegye félre a nézeteltéréseket, és inkább Ukrajna szenvedésének és pusztításának megállítására összpontosítson” – jelentette ki Juraj Blanár, aki szerint a párbeszédnek nincs alternatívája, hiszen világossá vált, hogy az ukrajnai háborút nem lehet katonailag megoldani. Úgy fogalmazott, hogy Ukrajnában a békét nem lehet más módon elérni, mint az ENSZ Alapokmányának tiszteletben tartásával. „Ez a konfliktus nem oldható meg, ha a nagyhatalmak közötti rivalizálást nem váltja fel az együttműködés és a diplomácia” – hangsúlyozta Juraj Blanár.

A diplomáciai vezető elmondta, ő az Európai Unióban látja Ukrajna jövőjét. Tájékoztatta az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjait Szlovákia és Ukrajna tervezett közös kormányüléséről, valamint arról, hogy Szlovákia készen áll segíteni keleti szomszédján árammal, gázzal és gázolajjal a közelgő tél folyamán.

Juraj Blanár elmondta, hogy a világ különböző pontjairól érkezett miniszterekkel is beszélt már az ukrajnai konfliktusról, és akkor is hangsúlyozta, hogy a diplomácia jelenthet megoldást a háborúra. „Itt, New Yorkban is azt érzem, hogy egyre több ország képviselője gondolja úgy, hogy ez az egyetlen út” – jegyezte meg a szlovák külügyminiszter, aki a nyugat-balkáni országok európai uniós integrációjáról is tárgyalásokat folytatott a Nyugat-Balkán barátai informális csoportosulás minisztereivel. Elmondta, „Szlovákia támogatni fogja a nyugat-balkáni országokkal való intenzívebb együttműködést annak érdekében, hogy felgyorsuljon az európai integrációjuk, amelyre két évtizede törekednek”.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

Szeptember elsejétől szigorodtak és lényegesen átalakultak a közúti közlekedés szabályai Szlovákiában. A belügyminisztérium előterjesztése nyomán hatályba lépett törvénymódosítások a járművezetőket, a kisméretű elektromos eszközöket használókat, valamint a gyalogosokat egyaránt érintik, a jogalkotó célja pedig a közlekedés biztonságosabbá és logikusabbá tétele volt.

Megszűnhetnek a trafikkoncessziók, kötelező orvoskamarai tagság, béremelés a szociális szférában, „három csapás” az akkugyáraknak

Két hét múlva várhatóan eltörlik a koncessziók jelenlegi rendszerét. Három elv mentén alakítják át a hulladékgazdálkodást, miután a kormány 90 milliárd forintnyi büntetést kell, hogy fizessen az EU-nak a Mohu mulasztásai után – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök a kormányzati tájékoztatón.
Amerika sem akart kimaradni a jóból

Amerika sem akart kimaradni a jóból

Jellemzően emelkedtek az ázsiai részvénypiacok csütörtökön, miután a globális kötvényhozamok csökkenése és az olajárak stabilizálódása javította a befektetői hangulatot. Európában is többnyire emlekedést láthatunk és Amerikában is emelkednek a tőzsdék, miután esni kezdtek a kötvényhozamok, azt követően, hogy a piacok ismét elkezdték kiárazni a szeptemberi kamatemelés esélyét. Eközben viszont a piaci szereplők  már a pénteken érkező amerikai munkaerőpiaci jelentésre is figyelnek, amely további fontos jelzést adhat a Fed várható kamatpályájáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×