Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig
Putting money in an envelope
Nyitókép: mjrodafotografia/Getty Images

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.

A történelmi csúcsokat döntögető infláció miatt tavaly több mint az ötödével, egész pontosan 21 százalékkal nőttek a szlovákiai családok húsvéti ünnepekkel kapcsolatos kiadásai az egy évvel korábbiakhoz képest. A gazdasági elemzők pedig idén sem kecsegtettek semmi jóval. A már így sem alacsony kiadások idén tovább nőttek, igaz, már nem olyan ütemben, mint tavaly.

„Az élelmiszerek közül főleg a majonéz, a tojás, a füstölt áru, a kenyér, illetve a szeszes italok és az üdítők drágultak” – mondta Jana Trogová, a Partners piackutató vállalat pénzügyi tanácsadója. A sütéshez szükséges alapanyagok 13 százalékkal drágábbak, mint egy éve, a többi élelmiszer átlagban 8 százalékkal. Húsvétkor egyetlen szlovák háztartásból sem hiányozhat a hímes tojásokkal, majonézes salátával, sonkával és egyéb finomságokkal megterített ünnepi asztal. A húsvéthétfő viszont a locsolók megvendégeléséről szól, amihez hozzátartozik az alkoholfogyasztás és a legkülönfélébb édességek is, nem beszélve a gyerekeknek járó készpénzről. Az előző évhez képest a tojáson kívül a füstölt áruk esetében is drágulás volt megfigyelhető. A hidegtálak és vendégváró falatok elengedhetetlen eleme a füstölt főtt kötözött sonka, ennek kilónkénti ára nagyjából 5 és 8 euró között mozgott. A számítások szerint az idei költségek, beleértve az utazást is, átlagban 306 euróra rúghatnak – ebbe beleszámították az alapanyagokat, a sütést-főzést, a megvendégelés költségeit és a locsolóknak adott pénzt is.

A fogyasztási szokásokat figyelembe véve elmondható, hogy évről évre egyre több szlovákiai bárányhús kerül a szlovák üzletekbe. „A 2018-as évi 8 ezer darab a tavalyi évben már 22 ezerre emelkedett” – tájékoztatott Richard Takáč földművelési miniszter, aki felszólította a lakosságot, hogy húsvét előtt a hazai bárányhúst is vásárolja a boltokban.

Igor Nemčok, a Szlovákiai Birka- és Kecsketenyésztők Szövetségének elnöke leszögezte, a szlovák bárányhús garantáltan jó minőségű és megfelelően ellenőrzik, a fogyasztók teljesen biztosak lehetnek benne, hogy friss és egészséges húst vásárolnak az ünnepekre. Az elmúlt évek trendjei azt mutatják, hogy főleg húsvét előtt nő meg a kereslet, de vannak tenyésztők, akik egész évben ezzel foglalkoznak, és nekik köszönhetően nő a juhtejtermelés is. A miniszter hozzátette, tárcája mindent megtesz, hogy emelkedjen a szlovák üzletláncok kínálatában a hazai bárányhús aránya, és emellett a közvetlen szövetkezeti értékesítés is bővüljön. A cél a kecske- és birkaállomány számának további növelése az országban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A szélkerekekre nemet mondam – Besenyei Péter a veszélyes légimutatványokról

A szélkerekekre nemet mondam – Besenyei Péter a veszélyes légimutatványokról

Nem hagyományos sportkönyvként, hanem személyes hangvételű életút- és élményalbumként jelenik meg Besenyei Péter új kötete. A Szárnyakkal írt történet a műrepülő világbajnok hetven évét dolgozza fel. Besenyei Péter az InfoRádióban elmondta, hogy a könyvből olyan titkok is kiderültek róla, amelyeket egyes családtagjai sem ismertek.

Érkezem – Orbán Viktor is elindul a DPK-táborba

„DPK-tábor, érkezem” – üzente közösségi oldalán Orbán Viktor pártelnök, jelezve, hogy személyesen is részt vesz a Digitális Polgári Körök hétvégi lakiteleki országos rendezvényén. A szombati nyitónapon a felszólalók kemény bírálatokat fogalmaztak meg a jelenlegi kormánnyal szemben: Schmidt Mária a megfélemlítés és a bosszú kultúrájáról, Bóka János pedig a gyermekvédelmi törvény feladásáról és politikai boszorkányüldözésről beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×