Infostart.hu
eur:
386.45
usd:
331.59
bux:
118678.81
2026. január 13. kedd Veronika
Sorban álló vásárlók a Selfridges áruház előtt a londoni Oxford Streeten 2020. december 2-án. Ezen a napon feloldották a koronavírus-járvány megfékezése végett november 5-én bevezetett négyheti angliai zárlatot.
Nyitókép: MTI/AP/Matt Dunham

Sprint helyett inkább maratoni lehet a startoló brit oltási akció

Jövő hét elején nyolcvanezer adag vakcinával indítja el az angol egészségügy az első akcióját a koronavírus ellen. Orvosi rendelők vagy gyógyszertárak helyett azonban csak laboratóriumokban adhatják be az embereknek a szérumot, a szert ugyanis mínusz 71 fokon kell tartani.

A brit egészségügyi hatóságok az amerikai Pfizer laboratórium Moderna elnevezésű szérumát választották a koronavírus ellen küzdelem harceszközévé, és már 80 ezer adagot rendeltek belőle.

A londoni esti lap, az Evening Standard gyorshíre szerint a kipróbálás megtörtént, kedden elkezdődhet az oltás, bár az illetékes kórházfőnök úgy nyilatkozott, sporthasonlatot használva, hogy az oltási akció inkább maratoni, mint sprint jellegű lesz, tehát elhúzódhat.

Az InfoRádió londoni tudósítója maga is igyekszik tájékozódni, hogy a lakóhelyén mikor mehet pontosan Moderna-injekciózásra, bár az igazat megvallva, Sárközi Mátyás még nem döntötte el, hogy kérjen-e belőle.

Először úgy volt, hogy a lakosságot az orvosi rendelőkben és a gyógyszertárakban oltják, de aztán kiderült, hogy a Pfizer-szérumot mínusz 71 Celsius-fokon kell tartani, közönséges jégszekrényben négy nap alatt hatását veszti, és ilyen mélyhűtők a rendelőkben és a patikákban nincsenek. Tehát

a tömeges injekciózás feladata kutatóintézeti laboratóriumokra hárul.

Sárközi Mátyás két dologban mondhatja szerencsésnek magát: egyrészt a lakóhelyétől tíz percnyi sétára található a hatalmas Royal Free Kórház, benne laboratóriumokkal, másrészt észak-londoni kerülete, Camden a legújabb adatok szerint a legkevésbé, mindössze 2,2 százalékban koronavírus-fertőzött az egész brit fővárosban. A legnagyobb baj a kelet-londoni gyár- és munkásnegyedek bérházlakói között mutatkozik, ahol a szűrés, amire önként lehetett jelentkezni, azt mutatja, hogy tíz megvizsgált közül egy vírusfertőzött.

Úgy tervezték Angliában, hogy elsőnek a fertőzötteket ellátó egészségügyi dolgozók kapjanak a védőoltásból, azután pedig az idősotthonok lakói. A kezdeti 80 ezer adag azonban kevés, tehát az illetékesek még 5 millió dózist rendelnek Amerikából.

A járványgörbe Londonban kezd ellaposodni, az a cél hogy csökkenés induljon meg. Ha Mikuláskor megkezdődik az oltás, ez várható. Addig viszont maradnak a rövid lábmozgató séták, természetesen maszkot viselve, nagy ívben kerülve a szembejövőket – tette hozzá az InfoRádió tudósítója.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc Donald Trump gigantikus Aranyflottájáról: félelmetes fegyverzettel rendelkező hadihajók lesznek

Kaiser Ferenc Donald Trump gigantikus Aranyflottájáról: félelmetes fegyverzettel rendelkező hadihajók lesznek

Egyetlen csatahajó megépítése is rendkívül drága, mintegy 10 milliárd dollárba kerül, így a szakértő szerint az amerikaiak tervezett Aranyflottája leghamarabb a 2030-as években szállhatna vízre. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense az InfoRádióban elmondta: „a hajóépítésben világbajnok” Kínának nagyobb gyártókapacitásai vannak, mint az USA-nak, de az ázsiai nagyhatalomnak még nincs sok tapasztalata grandiózus haditengerészeti rendszer üzemeltetésével.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.13. kedd, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Itt az új történelmi csúcs az OTP-nél!

Itt az új történelmi csúcs az OTP-nél!

Ázsiában remek volt a hangulat a tőzsdéken, Európában iránykeresés zajlik, a magyar tőzsde viszont felülteljesít; az OTP és a Mol is nagyot emelkedik, előbbi új történelmi csúcsra került, utóbbi pedig fontos ellenállást tört át. Eközben egyre feljebb kerülnek ma az olajárak, mivel a befektetők az iráni válság és a lehetséges kínálati zavarok kockázatát árazzák. A tengerentúlon egyelőre esés látszik; elindult ma a gyorsjelentési szezon, a JP Morgan egyre nagyobb mínuszban van annak ellenére, hogy a vállalat a vártnál kedvezőbb eredményekről számolt be. A héten jelent még a Bank of America, a Citigroup, és a Morgan Stanley is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×