Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) megbeszélést folytat Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszterrel a Globsec kül- és biztonságpolitikai fórumon Pozsonyban 2017. május 26-án.
Nyitókép: MTI/KKM / Szabó Árpád

Biztonságpolitikai szakértők szállták meg a szlovák fővárost

A pozsonyi Globsec a davosi és a müncheni fórum után a harmadik legfontosabb ilyen jellegű kezdeményezés. A szombatig tartó fórumra több mint 60 országból, mintegy 1300 meghívottat várnak. Köztük van Michel Barnier, az unió brexitügyi főtárgyalója, és ott lesznek a V4-ek külügyminiszterei, köztük Szijjártó Péter is.

Magas rangú politikai vezetők, elemzőközpontok munkatársai adnak egymásnak találkozót a Globsec 2019 címmel meghirdetett konferencián. A pozsonyi tanácskozás a davosi és a müncheni után a harmadik legfontosabb ilyen jellegű kezdeményezés, de globálisan is jegyzik a hasonló szakmai találkozók sorában.

Rácz Orsolya, a fórum egyik szervezője elmondta,

az immár 14. alkalommal megrendezett fórum biztonságpolitikai konferenciából mára már stratégiai konferenciává nőtte ki magát,

így már nemcsak biztonságpolitikáról, hanem digitális fejlődésről, Európa és a demokrácia jövőjéről, stratégiai kommunikációról, a gazdaságról, valamint a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos témákról is eszmét cserélnek a résztvevők.

A Globsec nemrég jött ki egy olyan felméréssel, hogy

Közép-Kelet-Európában az emberek jobban tartanak az Egyesült Államoktól, mint Oroszországtól, ugyanakkor nő az Európai Unió és a NATO támogatottsága.

"Az utóbbi három évben gyakorlatilag a legmagasabb az EU támogatottsága. Ez persze nem azt jelenti, hogy az emberek okvetlenül azonosulnak az unió értékeivel, de amikor arról van szó, hogy EU-tagok szeretnének-e maradni, az egyértelműen pozitív válasz” – mondta ennek kapcsán Rácz Orsolya.

A hivatalos panelbeszélgetések mellett különböző témájú kerekasztal-konferenciák is zajlanak Pozsonyban. Vass Róbert, a Globsec elnöke szerint napjainkban szorosabb nemzetközi együttműködésre van szükség. Elmondása szerint az idei konferencia is erre a témára fókuszál a leginkább. "A generációnknak rendkívül fontos küldetése, hogy a változásokon megerősödve és ne elgyengülve menjünk keresztül" – fogalmazott Vass Róbert.

A konferencián, amelyet Miroslav Lajčák szlovák külügyminiszter nyitott meg, politikai vezetők, nagy technikai vállalatok képviselői, valamint neves gondolkodók is részt vesznek.

A meghívott több mint 100 előadó között szerepel Michel Barnier, az unió brexitügyi főtárgyalója, Ron Johnson amerikai szenátor, Andrej Babiš cseh miniszterelnök, Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter, Andrej Kiska államfő, Peter Pellegrini miniszterelnök, Mikuláš Dzurinda, Szlovákia korábbi kormányfője, de sokan mások is, például Steve Forbes, a Forbes magazin alapítója vagy Nico Rosberg Forma 1-es pilóta.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×