eur:
394.9
usd:
370.81
bux:
65148.44
2024. április 19. péntek Emma

Egy darabig biztos nem foglalkoztatja a Hidat a kettős állampolgárság ügye

A Bugár Béla vezette Híd a 2020-ig tartó választási ciklusban már nem próbálkozik meg az állampolgársági törvény módosításával. A pártelnök a párt Országos Tanácsának hétvégi ülése után bejelentette, A Híd a Fico- kormány tagjaként azokra a feladatokra összpontosít, amelyek a választási programjából a kormányprogramba kerültek. A kettős állampolgárságról szóló törvény pedig nincs ezek között.

Szlovákiában az első Fico-kormány által 2010-ben elfogadott, vitatott állampolgársági törvény eddig 2000 embert fosztott meg szlovák útlevelétől. A pozsonyi parlament a magyar állampolgársági törvényre reagálva fogadta el a törvényt, amely tiltja a kettős állampolgárságot a szlovák állampolgárok számára. A jogszabály értelmében elveszíti szlovák állampolgárságát az a személy, aki felveszi egy másik ország állampolgárságát.

A legutóbb közzétett szeptemberi hivatalos adatok szerint 2010 óta 97-en váltak magyar állampolgárokká, és vesztették el ezáltal szlovák állampolgárságukat.

Bugár Béla a Híd Országos Tanácsának hétvégi ülése után jelentette be, hogy ebben a ciklusban már nem terjesztik be a sokat vitatott jogszabály módosítását. A pártelnök az állampolgársági törvény megváltoztatásának kérdését azután hozta elő, miután Robert Fico miniszterelnök egyik leghangosabb bírálója, Igor Matovič azt nyilatkozta, hogy szorosabb köteléket képzel el a Magyar Közösség Pártjával, és élesen bírálta a Hidat. Bugár Béla úgy véli, hogy Matovič éppen ezen a törvényen keresztül, amelyet korábban maga is megvétózott, tudná bebizonyítani a szlovákiai magyarok és új partnere, az MKP irányában újonnan kialakult pozitív viszonyát.

A szlovák belügyminisztérium már korábban jelezte, hogy a diszkrimináló jogi norma megváltoztatásán dolgozik, azonban ezt nem terjesztették elő, és nem tervezik a jövőbeni előterjesztést sem. 2015-ben valamelyest enyhítettek a törvényen: visszakérheti szlovák állampolgárságát az, aki a másik felvételekor lakhellyel rendelkezett az adott országban. Ez alapján eddig 405-en igényelték vissza állampolgárságukat, közülük 312-en jártak sikerrel, köztük öt magyar állampolgár.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×